Időt és üzemanyagot lehet megtakarítani azzal, ha nem kell minden lámpánál megállni, és így a közlekedés is folyamatosabbá válik.

Az Audi az első olyan járműgyártó, amely összekötné az autókat a várossal. Mindez egy fontos lépés az önálló közlekedés irányába. A jövőben a gyártó gépkocsijaiban a sofőr a Time-to-Green funkciónak köszönhetően vagy a virtuális pilótafülkében vagy HUD segítségével láthatja majd azt az információt, hogy az éppen engedélyezett sebességgel elérhető-e a következő zöld lámpa vagy sem. Ha valaki tudja, hogy egy lámpa mikor vált pirosra vagy zöldre, akkor sokkal nyugodtabban és hatékonyabban vezet. A cél az, hogy a jövőben további amerikai, majd európai városokban is elérhető legyen a megoldás. A lámpainformációs szolgáltatás optimalizálja a közlekedés irányát, ezzel értékes időt takarít meg és óvja a környezetet is.

Az Audi amerikai leányvállalata számos észak-amerikai nagyvárossal működik együtt azért, hogy a metropoliszokat a Car-to-X technológiával szerelje fel. Andreas Reich, az Audi részlegvezetője kijelentette, hogy a gépkocsijaik elsőnek cserélnek adatokat valós időben a közlekedési infrastruktúrával. A vezetők a közlekedési magatartásukat az adott helyzetekhez igazíthatják és a városi forgalomban sokkal nyugodtabban közlekedhetnek. Amennyiben a modelljeiket összekötik a városokkal, akkor növelik az energiahatékonyságot. Olyan Car-to-X szolgáltatások is lesznek, amelyek a járműveket interaktív mobil eszközökké változtatják majd. A fejlődési folyamat az autonóm közlekedéshez vezethet.

A funkciót először a június óta az amerikai piacra gyártott és az Audi connect rendszerrel ellátott A4-esek és Q7-esek kapják meg. Az USA-ban a városi közlekedésmenedzsment központok jelentik a lámpaadatokat a projekt partnerének, a Traffic Technology Services TTS-nek. Az feldolgozza azokat és egy gyors internetkapcsolaton, például LTE-n keresztül valós időben elküldhetők az Audik fedélzeti számítógépének. Michael Zweck, az Audi lámpainformációs projektvezetője hozzátette, hogy európai tesztek azt mutatták, hogy a Time-to-Green funkciónak és a lámpakapcsolási információknak köszönhetően a közlekedés folyamatosabbá vált. A megoldás összességében pozitívan befolyásolta a forgalmat. A megállásra kényszerülő autók száma 20 százalékkal csökkent, ezáltal a sofőrök időt takaríthattak meg, ráadásul a tesztek során körülbelül 15 százalék üzemanyagot is megspóroltak.

Az eredményekből később a más márkájú gépkocsikat használók is profitálhatnak. A technológia elterjedése a városi közlekedést tervezőknek is segíthet abban, hogy jobban megértsék a dugók kialakulását, illetve optimálisabb legyen a lámpák kapcsolása. A lámpainformációk a jövőben akár az intelligens navigációs rendszerekkel is ötvözhetők lesznek és felhasználhatóvá válnak az új meghajtási koncepciók kidolgozásához.

Európában már voltak tesztek Berlinben, Ingolstadtban, Garmisch-Partenkirchenben és Veronában. Csak Berlinben 700 lámpát csatlakoztattak a szolgáltatáshoz. Problémát jelent viszont, hogy Európában nincsenek egységes adatszabványok és nincs még megfelelő digitális infrastruktúra. Ráadásul a kontinensen nagyon eltérő közlekedéstechnikákat alkalmaznak, mert az infrastruktúra helyi szinten és nem központosítva fejlődött ki. Zweck közölte, hogy ők azon dolgoznak, hogy az elérhetővé tett adatokat egységesítsék, ezután a lámpainformációk Európában is hozzáférhetővé válnak.

Forrás: sg.hu / audi-mediacenter.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 705 megtekintés

Videó: 52 656 430 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535286

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh