http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/10529-megduplazodott-a-masik-tagorszagban-elo-vagy-dolgozo-allampolgarok-szama-az-europai-unioban#sigProIdc07f083c82
Mintegy 17 millió európai uniós állampolgár él vagy dolgozik jelenleg a hazáján kívül, másik tagországban, számuk több mint kétszeresére nőtt a 2007-ben regisztrált 8 millióról - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a más tagállamban élő uniós polgárok közül 9,5 millióan "gazdaságilag aktívak", ehhez jönnek hozzá 2 millióan olyanok, akik naponta ingáznak a határokon át a munkahelyükre.
Rámutattak ugyanakkor, hogy az emelkedés ellenére ezek a számok még mindig meglehetősen alacsonynak számítanak az 512 milliós lakosságú EU-ban.
Az egységes belső piac helyzetéről szóló jelentésben arról is beszámoltak, hogy 1987-es indulása óta nagyjából 9 millióan vettek részt az Erasmus programban.
A bizottság hangsúlyozta, hogy az egységes piacból származó haszon felér az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) 8,5 százalékával, ugyanakkor az integráció további elmélyítésére lenne szükség, hogy a belső piacban rejlő potenciált a digitális korban is maximálisan ki lehessen aknázni, biztosítva a fenntartható növekedést, ehhez viszont "több politikai bátorság és elkötelezettség" kellene.
Kiemelték, hogy a bizottság 67, az egységes piac megfelelő működése szempontjából közvetlenül is releváns javaslatot terjesztett elő, amelyek közül 44-et még nem fogadtak el, ezért felkérték az uniós társjogalkotó szerveket, hogy még ebben a jogalkotási ciklusban hagyják jóvá a legfontosabbnak számító kezdeményezéseket, például a tőkepiaci unió vagy a biztonságosabb energiaellátás kapcsán.
"Érdemes emlékeztetni arra, hogy az egységes piac miként javítja mindennapi életünk minőségét és jelent egyedülálló ugródeszkát vállalataink számára. Egy olyan világban, ahol a multilateralizmust megkérdőjelezik, és ahol Európa versenytársai mind a GDP, mind a népesség tekintetében gyorsabb növekedést mutatnak, az egységes piac egyedülálló eszköz arra, hogy megőrizzük és erősítsük kontinensünk tekintélyét, értékeit és befolyását a világban" - mondta Jyrki Katainen, az Európai Bizottság gazdasági növekedésért és beruházásokért is felelős alelnöke.
Az európai polgárok az egységes piac révén szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak, élhetnek és alapíthatnak családot az EU-n belül. Akár belföldön, akár határon keresztül vásárolnak, a termékek bőségesebb kínálatából választhatnak alacsonyabb árakon, és mindezt magas szintű környezetvédelmi, szociális, fogyasztóvédelmi normák mellett tehetik meg - húzta alá a bizottság.
Forrás: MTI