Kedden csődvédelmet kért a legnagyobb amerikai áramszolgáltató vállalat, a PG&E Company, ezzel az elmúlt évtized legnagyobb csődje rázhatja meg az Egyesült Államokat.

A közvetlen kiváltó ok, hogy a cégnek a tavalyi és tavalyelőtti kaliforniai erdőtüzek miatt komoly kártérítési kötelezettséggel kell szembenéznie. A szakértők szerint ez csak az egyik ok, az alternatív energiatermelési módok ugyanis komoly kihívások elé állítják az egész szektort.

Kedden megtörtént az, amire már egy ideje készül a piac, csődvédelmet kért az Egyesült Államok legnagyobb energiaszolgáltató vállalata a PG&E. Ezzel a 2008-as pénzügyi válság, a Lehman Brothers bedőlése óta a legnagyobb csődeljárás indulhat meg az Egyesült Államokban.

A "vegyél a pletykára és adj el a hírre" automatizmus ezúttal is működött a tőzsdén - igaz, most fordítva -, a cég részvényeinek árfolyama 17 százalékkal lőtt ki a hírre. Ez kevéssé vigasztalhatja a cég részvényeseit, hiszen november eleje óta brutálisat esett a cég részvényeinek árfolyama, a korábbi 50 dollár körüli szintről január közepére 5,07 dollárra. Innen kezdett el emelkedni, tegnap 14 dollár közelében zárt.

A közvetlen kiváltó oka a zuhanásnak és a csődnek a tavalyi kaliforniai erdőtüzek voltak. A klímaváltozás miatt az elmúlt években egyre gyakrabban történnek komoly, hatalmas területeket érintő tűzesetek a legnagyobb amerikai államban. Tavaly november 8-án lobbant fel a Camp névre keresztelt, az állam történetének eddig legnagyobb erdőtüze, amely letarolta a közeli Paradise nevű várost. A tűzvészben legalább 86 ember halt meg és mintegy 15 ezer ház vált lakhatatlanná. A lángokat először a PG&E egyik transzformátor állomása mellett érzékelték, emiatt már másnap meredek zuhanásba kezdtek a társaság részvényei.

Az ok a kaliforniai törvényekben keresendő, amelyek szerint a tűzvészek okozta károkért, ha azt az adott közszolgáltató berendezései okozzák, még akkor is a cég felel, ha egyébként minden tőle telhetőt megtett azért, hogy berendezései biztonságosan működjenek. Ez egyre nagyobb kockázatot jelent a társaság számára, hiszen a klímaváltozás hatására szárazabbá válik Kalifornia éghajlata és gyakoribbá válnak a 2017-ben és 2018-ban elharapózó erdőtüzek. Tavaly nyáron egyébként a hatóságok megállapították, hogy a 2017-es év legnagyobb erdőtüzéért, az októberben tomboló "Tubbs" tűzvészért ugyan nem a PG&E a felelős, de 17 másikért igen. Számos esetben állapították meg, hogy a fák elektromos vezetékekkel való érintkezése volt a tűz kiváltó oka.

Az akkori becslések a kártérítési kötelezettségek nagyságát 10 milliárd dollárra becsülték. A cég közlése szerint a tavaly novemberi tűzvész kapcsán arra készülnek, hogy a költségek elérhetik a 30 milliárd dollárt is. Az áramszolgáltató az elmúlt években nagyon erősen lobbizott azért, hogy megváltoztassa a számára kedvezőtlen szabályozást, mindeddig sikertelenül.

Több probléma is van

A csődről szóló beszámolók szerint jelenleg nem tekinthető a társaság fizetésképtelennek, ezért sok részvényes kritizálta is a menedzsmentet a csődvédelem kérelmezéséért. A jelenlegi kötelezettségek nagysága - a vállalat mérlege szerint - 51,7 milliárd dollár, míg eszközeinek értéke 71,4 milliárd dollár. Emiatt jelenleg az elemzők és szakértők véleménye is eltér arról, hogy a bíróság egyáltalán befogadja-e a társaság csődkérelmét. Vannak akik, szerint egy potenciálisan felmerülő kötelezettség - ilyenek a majdani kártérítési igények - nem indokolják a csődvédelem kérését, mások szerint viszont elengedőek ahhoz.

Az erdőtüzek azonban csak az egyik problémát jelentik a szolgáltató számára. A másik az, hogy évek óta egyre nagyobb nyomás alatt van a társaság működési modellje. Egyrészről kötelezettsége, hogy mintegy 17 millió fogyasztót folyamatosan, üzembiztosan energiával lásson el. Másrészt a nagy ügyfelek egy jelentős része más, alternatív szolgáltatókhoz vándorolt.

Eközben az államban egyre jobban teret nyernek a megújuló energiaforrások, egyre több háztartás képes ellátni magát napenergiával, s a napelemek telepítése után a cégnek átvételi kötelezettsége van az ott termelt felesleges árammennyiségre. Mindez az elemzések szerint egyre nagyobb terhet ró a társaságra, amelynek működése nélkül viszont az elemzések szerint egész Kalifornia államban veszélybe kerülhetnek a káros anyag kibocsátás csökkentésére vonatkozó tervek. De nem csak az önellátó háztartásoknál megtermelt energia értékesítése kerülhet veszélybe a csőddel. Sokkal fontosabb az a nagyon sok nap- és szélerőmű, amelyek stabil megtérülését az biztosítja, hogy a PG&E-vel és a hozzá hasonló áramszolgáltatókkal hosszú távú szerződéseik vannak a megtermelt áram kedvező árú átvételére.

Mi jöhet ezután?

Iparági szakértők szerint a PG&E a csődeljárást arra is megpróbálhatja kihasználni, hogy teljesen újraszervezze tevékenységét. A benyújtott iratokra hivatkozva a Wall Street Journal például azt állítja, hogy a cég visszalépne számos hosszútávú szerződésétől is. Ezek  mintegy 42 milliárd dollár értékben tartalmaznak átvételi kötelezettséget áramra, amelynek több mint fele megújuló energiaforrásokból származik.

A Bloomberg egyik elemzése arra utal, hogy a befektetőknek is alaposan át kell gondolniuk a közszolgáltatókhoz való hozzáállásukat. Ezeket a jól bevett szokások szerint úgy kezelték, mint az igazán kiegyensúlyozott, konzervatív részvényportfóliók egyik alapelemét, hiszen stabil cash-flow-val és nagy osztalékkifizetési hányaddal rendelkező cégek voltak. Ez az utóbbi években drasztikus változásnak indult, nem kis mértékben a klímaváltozás és a megújuló energiák terén lezajlott forradalmi változásoknak köszönhetően.

Forrás: napi.hu / cnbc.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 794 megtekintés

Videó: 52 643 823 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534275

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh