Donald Trump amerikai elnök kedden este megvétózta azt az április elején elfogadott kongresszusi határozatot, amelynek értelmében megvonnák a Szaúd-Arábia vezette koalíció támogatását a jemeni háborúban.

Az elnök döntése várható volt, a kongresszusi szavazás után ugyanis a Fehér Ház jelezte, hogy Trump vétót emel ellene.       

"Ez a határozat felesleges és veszélyes kísérlet alkotmányos jogköreim korlátozására, és veszélybe sodorja amerikai állampolgárok életét" - fogalmazott kedden este kiadott közleményében Donald Trump.     

A képviselőház és a szenátus egy 1973-ban elfogadott törvényre hivatkozva szavazta meg a határozatot. A törvény lehetőséget ad a kongresszusnak, hogy külföldi konfliktus esetében korlátozza az elnök hatalmát.    

Az Egyesült Államok 2015 óta logisztikai segítséget nyújt a jemeni földön harcoló, Szaúd-Arábia irányította koalíciónak, azaz az Egyesült Államok hadereje nem vesz részt a háborúban, de hadianyagok utánpótlásával, a szaúdi harci repülőgépek utántöltésének biztosításával támogatja Rijádot.         

Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró tavaly októberi meggyilkolása óta - amelyet Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán egy rijádi kommandó követett el - az amerikai törvényhozók többször is sürgették Szaúd-Arábia felelősségre vonását és az amerikai-szaúdi kapcsolatoknak ha nem is a jegelését, de intenzitásának csökkentését. Ennek jegyében született a kétpárti kongresszusi határozat.     

A jelenlegi amerikai adminisztráció azonban - egyébként az előző kormányzathoz hasonlóan - történelmi szövetségesének tartja Szaúd-Arábiát. Donald Trump elnököt és tanácsadóját, Jared Kushnert, aki egyben a veje is, kifejezetten jó személyes viszony fűzi a szaúdi uralkodóház tagjaihoz, kivált Mohamed bin Szalmán trónörököshöz, és a Fehér Ház elemzők szerint lagymatagon reagált a Hasogdzsi-gyilkosságban játszott szaúdi szerepre.     

A vétót bejelentő közleményben Donald Trump azt hangsúlyozta: az amerikai kormányzat több okból is támogatja a jemeni háborúban Szaúd-Arábiát, és egyik okként a térségben élő amerikai állampolgárok életének védelmét említette.    

Az elnöki vétót a kongresszus kétharmados többséggel felülírhatná, ám elemzők szerint ez a többség nem lesz meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 151 599 megtekintés

Videó: 52 667 942 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535891

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh