http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/11251-peking-sajnalatat-fejezte-ki-a-penteken-eletbe-lepo-megemelt-potvamok-miatt#sigProId7d2088b344
Peking mély sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai fél péntektől 10 százalékról 25 százalékra emelte a 200 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámtarifát, és kénytelen lesz ellenlépéseket tenni az ügyben - áll a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken közzétett nyilatkozatában, mely azzal egy időben jelent meg, hogy a Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes vezette kínai delegáció Washingtonban a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások tizenegyedik fordulójának második napjára készül.
A nyilatkozatban egyúttal reményét fejezte ki a minisztérium, hogy a washingtoni egyeztetések során a két fél álláspontja közeledik, és közös erőfeszítéssel megoldást találnak a fennálló problémákra.
Ugyanezt az üzenetet közvetítették a Washingtonban nyilatkozó kínai tárgyalók is a Hszinhua kínai állami hírügynökség közlése szerint.
Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön rámutatott: a döntés, hogy az amerikai fenyegetés ellenére a Liu Ho vezette delegáció a héten mégis Washingtonba utazott tárgyalni, Kína "maximális őszinteségét" bizonyítja. A szóvivő ugyanakkor hozzátette: Kína hozzáállása végig következetes volt, és Peking nem fog engedni semmiféle nyomásnak. Hangsúlyozta: minden eshetőségre felkészültek.
A csütörtökön Washingtonba érkező kínai miniszterelnök-helyettes másfél órás megbeszélést folytatott az amerikai felet képviselő Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyalóval, és Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszterrel, de az egyeztetést követően egyikük sem nyilatkozott a sajtónak.
Liu Ho a megbeszélés előtt a kínai sajtónak elmondta: a vámtarifák újabb emelése mindkét fél számára előnytelen.
A keleti parti idő szerint pénteken, nulla óra 1 perctől hatályba lépő, 200 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre kivetett, 10 százalékról 25 százalékra emelt pótvámok a fogyasztási cikkeket, egyebek mellett a mobiltelefonokat, számítógépeket, ruhaneműket és játékokat érintik majd a legsúlyosabban. Trump elnök ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: ha a két félnek nem sikerül megállapodásra jutni, az Egyesült Államok visszatér majd a régi gyakorlathoz, és maga fogja előállítani azokat az árucikkeket, amelyeket jelenleg Kína gyárt.
Az emelt pótvámok azonban még nem fognak vonatkozni azokra a kínai termékekre, melyek a pénteki határidő előtt elhagyták Kína kikötőit - vagyis a valóságban még három-négy hét áll rendelkezésre a felek közti további egyeztetésekre, amíg a kínai teherhajók átkelnek a Csendes-óceánon. A Goldman Sachs amerikai pénzügyi intézet csütörtöki jelentése szerint ez a néhány hétnyi idő "puha" határidőt szab egy megállapodás létrejöttéhez.
Egészen a múlt hétvégéig minden jel arra mutatott, hogy a két fél hamarosan megállapodásra jut, vasárnap azonban Donald Trump amerikai elnök váratlanul bejelentette, hogy tovább emeli az Egyesült Államokba irányuló kínai importcikkekre vonatkozó vámtarifákat. Amerikai tisztségviselők a döntést később azzal magyarázták, hogy a kétoldali egyeztetések tizenegyedik fordulója előtt Peking váratlanul visszalépett korábbi ígéreteitől, a hét részből álló megállapodás-tervezetből ugyanis törölték azokat a szakaszokat, melyekben Kína elkötelezi magát, hogy jogszabály-módosításokkal orvosolja az Egyesült Államok által kifogásolt kérdéseket, nevezetesen a szellemi tulajdon és a kereskedelmi titkok védelmét, a kierőszakolt technológiatranszfert, a versenyszabályokat, a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint a valutaárfolyam befolyásolását.
Forrás: MTI