Az Egyesült Államok 4 milliárd dollárt különít el a NATO nyugat-európai atomfegyvereinek fejlesztésére. Ezek a fejlesztések a gyakorlatban azt jelentik, hogy a már korszerűtlenné vált, szabad esésű atombombákat lecserélik korszerűbb, precíziós atomfegyverekre. Az új bombáknak pedig új hordozók is kellenek, így a célba juttatásról a tervek szerint Lockheed Martin F-35-ösök fognak gondoskodni. Az amerikai kormány erre a célra újabb keretet hoz létre, mert egyenként 100 millió dollárba kerülnek.

Az adatok egy nemrég kiszivárgott jelentésből származnak, amit eredetileg Ted Seay, az USA brüsszeli NATO missziójának vezető-helyettese írt. A jelentésben, melynek neve "Összeomlás miatti háborúk? Az európai NATO atomfegyverek jövője", az áll, hogy a fejlesztések elsősorban Oroszország és Irán ellen irányulnak. "Fokozza a NATO képességeit arra, hogy taktikai nukleáris fegyverekkel elérjen célpontokat Oroszországban." - egy ilyen mondat mellett aligha beszélhetünk arról, hogy az európai rakétavédelmi pajzs ügyében a NATO-Oroszország tárgyalásoknak van még értelme, mert az egész pusztán időhúzás. Oroszország fegyverkezik, és mint látható, a NATO is fegyverkezik (a hatásfokot pedig nagyban növelni fogja az amerikai cégek segédkezésével gyártott "európai" drón haderő).

A jelentésből az is kiderül, számolnak azzal, hogy az információk kijutása esetén ez elidegeníti Oroszországot a további tárgyalásoktól, és arra számítanak, hogy a nem-stratégiai nukleáris robbanófejek száma Európában ellenőrizhetetlenné válik.

A NATO jelenleg 180 B61-es, már korszerűtlennek számító atombombát tárol Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Németországban és Törökországban. Ezek sorsa egyelőre nem tisztázott, bár a jelen világpolitikai helyzet a legrosszabb lehetőségeket is lehetséges jövővé teszi. Nemrég a Pentagon jelentette, hogy a Hawaii-on tartott rakétateszt sikeres volt, az elfogórakéta sikeresen leszedte a kilőtt ballisztikus rakétát. A Pentagon hírügynökségének ezek a jelentései is mutatják, hogy a NATO egyre aktívabban készül egy lehetséges rakétaháborúra.

Forrás: jovonk.info Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 549 megtekintés

Videó: 52 653 165 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535094

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh