Az állami űrprogramért felelős orosz és amerikai intézmény, a Roszkoszmosz és a NASA tárgyalásokat folytat arról, hogy kölcsönösen helyeket biztosítsanak egymásnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) járó űrhajókon - közölte keddi moszkvai sajtótájékoztatóján Anatolij Krasznyikov, a Roszkoszmosz kazahsztáni képviselője.

Krasznyikov szerint a tárgyalások arról folynak, hogy amerikai űrhajósok orosz járműveket vegyenek igénybe az űrállomásra való repüléshez és fordítva.    

"Ez sürgős szükségszerűség, mert mindannyian látjuk, hogy megjelent egy új rendszer, amely embert szállít a Nemzetközi Űrállomásra, és természetesen azoknak az embereknek, akik oda repülnek, képesnek kell lenniük, mind az egyik, mind a másik szállítási rendszer keretei között dolgozni" - mondta.     

A Roszkoszmosz nevében a tisztségviselő elismerését fejezte ki amerikai kollégáinak a NASA és a SpaceX közös küldetése miatt, amelynek keretében az első magánfejlesztésű amerikai űrhajó, a Crew Dragon sikeresen dokkolt az űrállomással. Korábban, miután az amerikai űrsiklókat biztonsági okokból kivonták a forgalomból, az amerikai asztronauták számára kilenc éven át az orosz Szojuz űrhajókon béreltek helyet a Nemzetközi Űrállomásra való eljutáshoz.    

Hétfői telefonbeszélgetésük során egyébként Vlagyimir Putyin orosz elnök a sikeres űrhajóindítás miatt gratulált amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak a Rosszija 1 tévécsatorna szerint.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 813 megtekintés

Videó: 52 639 913 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533926

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh