A szíriai ellenzéki erők és támogatóik durván megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatát - figyelmeztetett szerdán az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov moszkvai tájékoztatóján kijelentette: világos, hogy a fegyveresek és az őket finanszírozó és fegyverekkel ellátó államok célja nem más, mint Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közös különmegbízottja béketervének felrúgása.

Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy Moszkva folyamatosan az Annan-terv végrehajtására szólítja fel Damaszkuszt. "Nem lehet azonban egy kapura játszani. Amikor a (damaszkuszi) kormánytól elvárják, hogy feltétel nélkül hajtsa végre a tervben foglaltakat, az ellenzéket pedig nemhogy nem tartják vissza, és nem szólítják fel ugyanerre, hanem lényegében a fegyveres provokációk folytatására buzdítják" - hangoztatta Lavrov.

Az orosz külügyminiszter óvott a síiták és szunniták közötti ellentétek mesterséges szításától Szíriában és az egész közel-keleti régióban. Lavrov szerint reális a veszélye annak, hogy a szíriai konfliktus átterjed Libanonra. "Tekintettel az ország történelmére és etnikai, vallási összetételére, és azokra az alapelvekre, amelyre a libanoni állam épül, nagyon rosszul végződhet a dolog" - figyelmeztetett Lavrov.

Remélte, hogy a nemzetközi közösség valamennyi felelős szereplője, elsősorban az iszlám országok, valamint a nyugati államok helyesen döntenek és - mint fogalmazott - időben meg tudnak állni.

Szergej Lavrov a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja és Németország) és Teherán képviselőinek bagdadi tárgyalásaival kapcsolatban úgy vélte, hogy azok révén lehetőség nyílik az Irán elleni büntetőintézkedések enyhítésére.

Az amerikai szenátus döntését kommentálva az Irán elleni újabb büntetőintézkedésekről az orosz külügyminiszter közölte, hogy a szankciók túlmennek azokon a kereteken, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsa a tömegpusztító fegyverzet elterjedésének megakadályozása érdekében elfogadott. Ráadásul veszélyeztetik más országok politikáját, amelyek becsülettel végrehajtják az ENSZ BT Iránnal kapcsolatos határozatait.

Oroszország úgy látja, hogy Irán kész egyeztetni a konkrét lépéseket a hatokkal az atomprogramja körüli vita rendezése érdekében - hangsúlyozta Szergej Lavrov.

A Kreml az iráni atomprogram miatti feszültséget a fokozatosság és a kölcsönösség elvének betartásával, tárgyalásos úton tartja megoldhatónak és nem egyszer Teherán védelmére kelt a nyugati büntetőintézkedésekkel és a katonai csapás lebegtetésével szemben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 088 megtekintés

Videó: 52 646 497 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534391

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh