Száznál több ország részvételével megállapodás született kedden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) a világ erdőségeinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról.

A megállapodás - amelyet 105 ország képviselői írtak alá - célként tűzi ki, hogy 2030-ig meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát.   

Az aláíró országokban van a világ egybefüggő természetes erdőterületeinek 85 százaléka.   

Az egyezményhez csatlakozó országok kedden közzétett listáján szerepel mások mellett Brazília, Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada és Kína.   

Az Európai Unió nevében aláírta az egyezményt az Európai Bizottság is.   

A megállapodáshoz kapcsolódva többtucatnyi globális nagyvállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy a jövőben nem finanszíroz olyan beruházásokat és ipari tevékenységeket, amelyek közvetlenül kötődnek az erdőségek kiirtásához.   

Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodást hivatalosan bejelentő keddi felszólalásában úgy fogalmazott: véget kell vetni annak a felfogásnak, amely szerint "az emberiség feladata a természet leigázása".

 

Az EU 1 milliárd eurót ígért az erdővédelemre

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) kötelezettséget vállalt kedden arra, hogy az uniós költségvetésből 1 milliárd eurót fordítanak a következő 5 évben az erdők védelmére.

A világ erdőinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról szóló konferencián Von der Leyen elmondta: az erdővédelem közös felelősség, nemcsak az éghajlat stabilitásának megtartása szempontjából, hanem azért is, mert a világ erdei továbbra is több százmillió embernek biztosítanak megélhetést.   

A bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra is, az erdőkben és a földeken, csökkenteni kell az ökológia lábnyomot világszerte.   

"Az európai emberek nem akarnak többé olyan termékeket vásárolni, amelyek előállításához erdőírtás kapcsolódik. Ezért hamarosan javaslatot teszünk az EU által okozott globális erdőirtás elleni küzdelemről szóló rendeletre, amellyel összefüggésben szorosan együttműködünk a termelő országokkal" - jelentette ki.   

A felajánlott 1 milliárd euróból 250 milliót a kongói medence őserdeinek védelmére szánják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 282 megtekintés

Videó: 52 642 489 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534204

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh