Peking csütörtökön elutasította a Pentagon, az amerikai védelmi minisztérium jelentését, miszerint Kína a várakozásokat meghaladó ütemben bővíti nukleáris robbanófejei számát.

A Pentagon éves, a kínai hadi és biztonsági fejlesztéseiről szóló, szerdán kiadott jelentése szerint Kína bevetésre kész nukleáris robbanófejeinek száma 2027-re a 700-at, 2030-ra pedig akár az ezret is elérheti. Ez két és félszerese lenne a tavaly becsült mennyiségnek - mutatnak rá a jelentésben.    

Vang Ven-pin, kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján manipulációnak nevezte az amerikai jelentést, mellyel szerinte Washington riogat a "kínai fenyegetés" veszélyével. Úgy vélekedett, hogy a jelentés "figyelmen kívül hagyja a tényeket és hemzseg az előítéletektől".    

A Global Times című kínai lap internetes kiadásában csütörtökön vezércikkben tárgyalta a Pentagon jelentését, amely szerint Kína szárazföldön, vízen és levegőben működő, nukleáris fegyverhordozók fejlesztésébe és bővítésébe fektet, továbbá kiépíti a nukleáris arzenálja jelentős bővítéséhez szükséges infrastruktúrát.

A lap szerint azonban a Pentagon által említett számadatok ellenőrizhetetlenek, hiszen Kína szigorúan bizalmas államtitokként kezeli a nukleáris fegyvereit érintő részleteket. A cikk szerzője hangsúlyozta: Kína az egyetlen nagyobb atomhatalom, amely ígéretet tett, hogy konfliktus esetén nem fog elsőként alkalmazni nukleáris fegyvert - vagyis csak atomtámadásra adott válaszlépésként élne a lehetőséggel. Kína továbbá azt is több alkalommal kijelentette - olvasható a cikkben -, hogy nukleáris arzenálját a nemzetbiztonság által megkövetelt, legalacsonyabb szinten tartja.    

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) becslései szerint a világ atomfegyvereinek több mint 90 százaléka Oroszország és az Egyesült Államok birtokában van. Oroszország az intézet számításai alapján 6255, az Egyesült Államok pedig 5550 nukleáris robbanófejet tudhat magáénak, vagyis Kína még a Pentagon által valószínűsített, 1000 darabos arzenál elérésével is messze elmaradna a két vezető atomhatalomtól.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 455 megtekintés

Videó: 52 650 218 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534544

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh