A tűzszünet megsértésével vádolták egymást hétfőn a jemeni kormányerők és a húszi lázadók, mindössze néhány nappal a fegyvernyugvásra vonatkozó bejelentést követően.

Abdu Madzsáli, a kormányerők szóvivője az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilapnak azt mondta, a húszik alig néhány órával a fegyvernyugvás életbe lépése után, már szombaton megsértették a tűzszünetet Marib, Hodeida és Taiz tartományokban.    

Jóllehet, kiemelte, hogy Maribban visszaszorították a húszikat, hangsúlyozta, hogy a hadsereg a fegyvernyugvás kezdete óta nem indított offenzívát, betartja a tűzszünetet.   

Ezzel szemben  a libanoni al-Majádín televíziós csatorna a húszik ellenőrizte Szaba hírügynökségre hivatkozva arról adott hírt, hogy a lázadók szerint az elmúlt 24 órában a kormányerők és szövetségeseik 159 alkalommal sértették meg a tűzszünetet.   

Mohammed al-Bahíti, a húszik politikai irodájának egyik munkatársa a hírtelevíziónak adott interjújában kijelentette: nyitottak a békekezdeményezésekre, ám nem hajlandóak tárgyalni olyan jemeni politikai erőkkel, amelyek idegen fegyvereseket hívnak be az országba.   

Hans Grundberg, az ENSZ jemeni különmegbízottja szombaton jelentette be a jemeni polgárháború szereplői által elfogadott, egyelőre két hónapra meghirdetett országos tűzszünetet. A jemeni kormányerők és a vele szövetséges szaúdi vezetésű arab koalíció, valamint az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók között létrejött fegyvernyugvás helyi idő szerint este hét órakor lépett hatályba. A megállapodás értelmében a felek leállítják a katonai műveleteket Jemen egész területén, illetve azon kívül is, ezen felül a kormányerők beengednek 18, üzemanyagszállító hajót a felkelők kezén lévő Hodeida kikötőjébe, valamint részben feloldják a 2016 augusztusa óta zárva lévő szanaai nemzetközi repülőtér blokádját, heti két alkalommal engedélyezve kereskedelmi járatokat Jordániába, valamint Egyiptomba.   

A szemben álló felek ezenfelül vállalták, hogy megvitatják a közutak megnyitását a tartományok között, elősegítve ezzel a lakosság szabad mozgását.   

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik és a nemzetközileg elismert elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció, Szaúd-Arábia vezetésével.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 871 megtekintés

Videó: 52 664 542 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535661

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh