Az év végéig hadrendbe áll az első Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszer - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai iskolák végzős hallgatóival kedden Moszkvában megtartott találkozón.

Putyin szerint az orosz csapategységekhez elkezdtek megérkezni az Sz-500-as légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek is, amelyeknek nincs párjuk a világon. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkva lehetséges katonai fenyegetések és kockázatok figyelembe vételével  fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit. Kiemelt feladatnak nevezte a csapatok felszerelését új fegyverrendszerekkel.   

"Sokkal szélesebb körben kell majd alkalmaznunk a robotikát, a legújabb irányító és felderítő berendezéseket, a pilóta nélküli légi járműveket, és aktívan ki kell fejlesztenünk az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket. A lézer-, az elektromágneses és egyéb fegyverekre gondolok" - mondta Putyin, aki szerint a világon jelenleg nincs az orosznál hatékonyabb haderő.   

Korábbi tájékoztatás szerint az orosz Szarmat nehéz interkontinentális ballisztikus rakéta egyszerre több hiperszonikus csapásmérő egység hordozására alkalmas. Viktor Litovkin nyugállományú ezredes, katonai szakértő az RT állami televíziónak kedden azt mondta, hogy a rakéta 10-16 különböző kapacitású robbanófejet, köztük több Avangard hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkot képes hordozni, valamint akár a Déli-sarkon keresztül is elrepülni a célpontjához és bármelyik irányból csapást mérni.   

"Egyetlen ilyen rakéta képes elpusztítani egy fél kontinenst. A valószínű ellenfélnek meg kell értenie, hogy Oroszországgal nem jó viccelődni" - mondta Litovkin.   

A hangsebesség huszonhétszerese, óránként mintegy 33 ezer kilométeres sebesség elérésére, irány- és magasságváltoztatásra képes Avangard hiperszonikus eszközöket 2019 decemberében állították hadrendbe az orosz hadseregben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 996 megtekintés

Videó: 52 650 550 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534607

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh