Az olasz vállalat Doha második külföldi partnere a francia TotalEnergies mellett. Sajtótájékoztatóján Szád Serída al-Kábi stratégiai vállalkozásnak nevezte a tervet.

A megegyezés értelmében az Eninek kicsivel több mint 3 százalékos részesedése lesz a mintegy 28 milliárd dolláros projektben, amelynek célja, hogy a világ egyik legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG)- kitermelőjének számító Katar LNG-előállítási kapacitását 2027-ig további 60 százalékkal növelje.

Az Eni pénteken bejelentette, hogy a Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalat 50 százalékkal csökkentette az Olaszországba irányuló gázszállítást. A Gazprom a héten már korábban megkezdte az olaszországi szállítások csökkentését: szerdán a rendelt mennyiségnél 15 százalékkal, csütörtökön pedig 35 százalékkal kevesebbet szállított.

A TotalEnergies-vel kötött szerződést egy hete jelentették be.

A 2054-ig érvényes megegyezés értelmében a francia cég 6,25 százalékos részesedéshez jut a projektben.

Az AFP hírügynökség emlékeztet arra, hogy a külföldi vállalatoknak az előzetes tervek szerint körülbelül 25 százalékos részesedése lenne, s hozzáteszi, hogy hétfőn várhatóan újabb bejelentést tesznek az ügyben.

A gázmezőn – amelyen Katar Iránnal osztozik – 2026-ban kezdenék meg a projektet, beleértve a mező bővítését is. Az iráni részen a kitermelés a síita államot sújtó nemzetközi szankciók miatt akadozik. Az ukrajnai háború februári 24-i kitörése óta több európai vezető is hangsúlyozta a függetlenedés fontosságát az orosz gázszállításoktól.

Forrás: vg.hu / MTI / france24.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 248 megtekintés

Videó: 52 645 112 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534340

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh