Tovább terjed a bankbotrány, amely a brit Barclays pénzintézet körül robbant ki. A brit kormány szerint világszerte 10-14 bank is részt vehetett a referenciakamatok manipulálásában.

Amerikában és az Európai Unióban a hatóságok egy tucat nagy bank esetében vizsgálják, hogy többek között brit, német és svájci pénzintézetek évekig manipulálták-e a kamatokat. "Világszerte 10-14-re tehető azoknak a nagy bankoknak a száma, amelyek részt vettek a kamatok manipulálásában" - mondta a Handelsblatt keddi számában a brit pénzügyminisztérium piacszabályozásért felelős államtitkára. Mark Hoban szerint a brit Barclays banknál kipattant ügyben más uniós országok pénzintézetei mellett amerikai és japán bankok is érintettek lehetnek.

A vádak miatt már lemondott a Barclays elnöke, majd két nappal később visszalépett Bob Diamond, a Barclays vezérigazgatója is. Ha a feltételezések igaznak bizonyulnak, más magasrangú bankképviselők is követhetik őt. Pillanatnyilag azt vizsgálják a hatóságok, hogy 2005 és 2009 között valóban hamis adatokkal manipulálták-e a bankok a Libor dollár-referenciakamatot és az Euribor euró-referenciakamatot.

A Libor manipulálásának azért van nehezen túlbecsülhető jelentősége, mert a kamatláb aktuális értékétől a Wall Street Journal amerikai üzleti lap szerint a világon több mint 800 ezer milliárd dollárnyi hitel és értékpapír kamat-, illetve árfolyamszintje függ - köztük magyarországi devizahiteleké is. Hogy Magyarországon is károsodtak-e vállalatok vagy magánszemélyek a feltételezett manipuláció miatt, még nem világos.

Egy kis német magánbank - a frankfurti Bankhaus Metzler - viszont egy New York-i bíróságon már be is perelte a feltehetően érintett nagybankokat - az amerikai JP Morgan Chase-t, a Citigroup-ot, a Bank of America-t, a brit intézetek közül nemcsak a Barclays-t, hanem az HSBC-t, a Lloyds-ot és a Royal Bank of Scotland-ot is. Svájci bankokat (UBS, Credit Suisse) ugyanúgy perel a német magánbank, mint a legnagyobb német bankot, a Deutsche Bank-ot és a düsseldorfi WestLB-t. Friedrich von Metzler, a bank vezérigazgatója azt feltételezi, hogy a kamatmanipulációk által az ő bankházának az ügyfelei is szenvedhettek hátrányokat. A Deutsche Bank tájékoztatása szerint az Egyesült Államokban a botránnyal kapcsolatban több magánper is indult ellenük, amelyek mind korai stádiumban vannak.

Az Európai Bizottság a botrány miatt a jövőben büntethetővé akarja tenni a kamatlábak manipulálását. Michael Barnier, a belső piacért felelős biztos, már nemsokára be fog nyújtani egy erre vonatkozó törvényjavaslatot, mondta a szóvivője. "Le kell vonnunk a tanulságot ebből az esetből" - folytatta a szóvivő.

Mark Hoban, a brit pénzügyminisztérium piacszabályozásért felelős államtitkára is keményebb fellépést követelt a kamatmanipulálók ellen. "Aki meghamisítja a piaci mutatókat, annak a börtönbe kell mennie", mondta Hoban a német Handelsblatt-nak. Ezen kívül fel akarja ruházni a brit hatóságokat azzal a joggal, hogy lehallgassák a bankárok telefonjait, megvizsgálják az emailjeiket és a Facebook-os és Twitter-es kommunikációjukat, hogy fényt derítsenek a lehetséges manipulációkra. Egy erre vonatkozó törvény Hoban szerint Nagy-Britanniában már az év végére életbe léphetne.

Forrás: origo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 073 megtekintés

Videó: 52 650 586 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534617

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh