Az ENSZ BT-ban tartott vitán, amelyet a Közel-keleti helyzetnek szenteltek, Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ képviselője felhívta Szíriát, hogy tartsa lakat alatt a vegyi fegyvert.

"Moszkva abból indul ki, hogy Damaszkusz a továbbiakban is szigorúan eleget fog tenni nemzetközi kötelezettségeinek" - mondta az orosz diplomata. Szíria még 1968-ban csatlakozott az 1925-ös Genfi Jegyzőkönyvhöz, amely tiltja a fojtó, a mérges és egyéb gázok fegyverként alkalmazását.

A szíriai vegyi fegyver megőrzésének a témája dominálóvá vált az után, hogy hétfőn Damaszkusz hangosan kijelentette, hogy csak is külső agresszió esetén veti be a vegyi fegyvereket. Ugyanakkor Jahid Maqdisi Szíria hivatalos képviselője azt mondta, hogy a kormány ellenőrzés alatt tartja a vegyi fegyverek raktárait. Nevetségesnek és valótlannak nevezte a Nyugat állításait arról, hogy a vegyi fegyvert alkalmazzák a fegyveres ellenzékkel szemben. Hasan Beheshtipura iráni politikai elemző ezzel kapcsolatosan megjegyezte:

Ezt a kacsát a nyugati média közölte. Ily módon az Egyesült Államok vezette Nyugat talajt készít Szíria belügyeibe való beavatkozásához. Damaszkusznak nincs szüksége ilyen radikális eszközökre az ellenzékkel szemben.

Bashar Assad immár fél éve sikeresen ellenáll a fegyveres ellenzéknek és erős külföldi politikai nyomásnak. Ilyen körülmények között, ha vegyi fegyvereket alkalmazna, saját kezűleg összeomláshoz vezetné a rendszert. Hiszen ilyen esetben nemcsak az engesztelhetetlen ellenségei támadnak rá, de elfordul tőle a sokszámú szövetségese is.

Ugyanakkor úgy tűnik, Damaszkusz külföldi opponensei várják, hogy Damaszkusz nem adekvát módon reagáljon valamilyen eseményre, és akkor katonai forgatókönyv szerint, az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkerülésével tudnák megoldani a szíriai konfliktust. Ezzel kapcsolatban Vitalij Csurkin emlékeztetett rá, hogy éppen erre irányul az utóbbi napokban az Egyesült Államok és néhány más nyugati ország politikája. A diplomata figyelmeztetett rá, hogy ez csak súlyosbítja a válságot Szíriában, és akkor éppen nyugati országokra hárul a felelősség a lehetséges katasztrofális következményekért.

Az, hogy az USA és a Nyugat ösztönzi a szíriai fegyveres ellenzék akcióit, nem más, mint a terrorizmus igazolása. Így jellemezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt a tényt, hogy a Nyugat nem volt hajlandó elítélni a legutóbbi damaszkuszi merényletet, amelynek áldozatául esett három miniszter. Emlékeztetjük rá, hogy az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta: a damaszkuszi terrortámadások „bűnösök ellen irányulnak”. Susan Rice az Egyesült Államok ENSZ nagykövete pedig élt az alkalommal és ismételten hangsúlyozta, hogy az ENSZ Alapokmánya 7. fejezete szerint határozatot kell hozni Szíriáról, amely magába foglalna szankciók alkalmazását az országgal szemben, egészen a katonai erő alkalmazásáig.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 142 megtekintés

Videó: 52 649 186 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534491

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh