http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3147-no-a-globalis-olajtermeles-es-finomitoi-kapacitas-a-kovetkezo-5-evben#sigProId4a8d2282cc
Alapvetően átalakítja a globális olajpiacot a következő öt évben az észak-amerikai olajtermelés, valamint a fejlődő térségek finomítói kapacitásának növekedése - írja az IEA Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency) évente kibocsátott MTOMR középtávú olajpiaci jelentése (Medium-Term Oil Market Report).
Az észak-amerikai olajtermelés növekedésével létrejött kínálati sokk éppen olyan meghatározó hatással lesz az olajpiaci helyzetre a következő öt évben, mint amilyen a kínai kereslet rohamos növekedése volt az elmúlt 15 évben. A kereslet-kínálati helyzet módosulása nemcsak az olajipari vállalatokat készteti majd beruházási stratégiájuk átgondolására, de megváltoztatja az olaj szállításának, tárolásának és finomításának bevett gyakorlatát is.
Az MTOMR megállapítása szerint az észak-amerikai olajkínálat növekedésének hatása végiggyűrűzik majd a világpiacon. A palaolaj-kitermelés az előrejelzés öt éves időtávjában Észak-Amerikán kívül nem fog számottevő jelentőségre szert tenni, de a célra kifejlesztett technológia a hagyományos olajmezőkön is alkalmazásra kerülhet, növelheti az ottani kitermelést, és nagyobb kockázatú mezőket is bevonhatja az olajipari vállalatok feltárási-fejlesztési terveibe.
A folyó negyedévben történhet meg első alkalommal, hogy a nem OECD-országok olajkereslete felülmúlja az OECD-országokét. Ezzel párhuzamosan a nem OECD-országok nagyléptékű olajfinomító-fejlesztései is gyökeresen átformálják a világ finomítóiparát és olajkereskedelmi gyakorlatát. Az európai finomítókat egyre fokozódó piaci nyomás alá helyezi az észak-amerikai olajtermékexport és az ázsiai, valamint közel-keleti olajtermék-kínálat.
"Észak-Amerika az egész világon végiggyűrűző kínálati sokkot idézett elő" - mondta Maria van der Hoeven, az IEA igazgatója a londoni Platts Crude Oil Summit konferencián. "A jó hír az, hogy enyhül kissé az elmúlt évekre jellemző szűkös kínálat. Az a technológia pedig, amely megnyitotta az olajcsapokat olyan helyeken, mint Észak-Dakota, a világ más területein is alkalmazható lesz, és lehetővé teszi az ismert készletek átértékelését. Abból a folyamatból azonban, ahogy a feltörekvő országok a globális finomítói és keresleti szektor meghatározó tényezőjévé növik ki magukat, nem fog mindenki győztesen kikerülni" - mutatott rá.
A geopolitikai kockázatok nem tűnnek el ugyan a következő öt évben, a piac kereslet-kínálati viszonyai kiegyensúlyozottabbakká válnak. A MTOMR-tanulmány előrejelzése szerint az észak-amerikai olajtermelés 2012-től 2018-ig napi 3,9 millió hordóval (mb/d) emelkedik, ez közel kétharmada a nem OPEC olajtermelés becsült 6 millió hordós növekedésének. A világ finomítói kapacitása ezalatt az idő alatt 9,5 millió hordós mb/d növekedést ér el, elsősorban Kína és a Közel-Kelet közreműködésének köszönhetően.
Az OPEC termelése továbbra is meghatározó része marad a világtermelésnek, a termelési kapacitás növelését azonban nagyban hátráltatják majd az észak-afrikai és szub-szaharai politikai kockázatok. Az OPEC olajtermelése az előrejelzési periódusban napi 1,75 millió hordóval napi 36,75 millió hordóra emelkedik, ami napi 750 ezer hordóval marad el a 2012-es előrejelzésben becsülttől.
A nem OECD-térség finomítói kapacitásának növekedése módosítja a globális ellátási csatornákat, lejjebb szorítja a finomítói marzsot és a kapacitáskihasználási arányt, valamint fokozza az OECD-térségben, elsősorban is Európában a finomító bezárások kockázatát. Az ellátási csatornák módosulása, a szállítási útvonalak meghosszabbodása pedig növeli az ellátási fennakadások kockázatát és volatilis piaci helyzetet teremthet az olajtermék-importőr országokban - írja a párizsi székhelyű International Energy Agency (IEA) 2013-as MTOMR középtávú olajpiaci jelentése (Medium-Term Oil Market Report).
Forrás: MTI