http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3150-nem-ertek-el-attorest-a-nau-es-iran-becsi-egyeztetesein#sigProId6f7211f20a
Nem értek el áttörést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és Irán szerdai bécsi egyeztetésein az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzéséről, Irán képviselője mindamellett építő jellegűnek nevezte a tárgyalásokat.
Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-höz delegált képviselője újságírók előtt "nagyon intenzív és építő jellegű párbeszédről" számolt be, részletekre azonban nem tért ki. Szoltaníje szavai szerint a tárgyaláson mindkét oldal előterjesztett javaslatokat, ezeket a következő tárgyalási fordulóig "gondosan megvizsgálják". Az iráni illetékes úgy fogalmazott, a mérlegelési folyamat célja, hogy "a következő találkozón áthidalják a megállapodás szövegét illető nézetkülönbségeket".
Az egyeztetések célja, hogy véglegesítsék a megállapodást azoknak az iráni létesítményeknek az ellenőrzéséről, amelyekről a nemzetközi szervezet azt gyanítja, hogy katonai vonatkozású nukleáris programmal összefüggő tevékenységet folytathattak ott.
Herman Nackaerts, a NAÜ főigazgató-helyettese, a szervezet tárgyalóküldöttségének vezetője szintén "intenzív tárgyalásokról" számolt be. "Folytatnunk kell ezt a folyamatot" - jelentette ki.
A nemzetközi szervezet és Irán több mint egy évvel ezelőtt kezdett egyeztetéseket a "strukturált megközelítésnek" nevezetett dokumentumról. A NAÜ előzőleg ismételten aggodalmának adott hangot az iráni nukleáris program miatt. Az ügynökség egy jelentésében arra a megállapításra jutott: nem zárható ki, hogy az iráni nukleáris programnak katonai dimenziója is van.
Irán cáfolja ezt, állítása szerint csak orvosi és energetikai célja van a programnak. Teherán emellett azt állítja, hogy a NAÜ hamis titkosszolgálati információk alapján gyanúsítja tiltott katonai tevékenységgel.
Ugyancsak szerdán Isztambulban találkozott Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Szaíd Dzsalilivel, az iráni nukleáris tárgyalások főmegbízottjával. Ashton ezúttal az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt tagjának - Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Oroszország, Kína, Franciaország - és Németországnak a képviseletében tárgyalt. A hat nagyhatalom a NAÜ-tárgyalásokkal párhuzamosan próbálja meggyőzni Iránt arról, hogy függessze fel nukleáris programját.
Forrás: MTI