Tunéziában növekszik az elnök és az iszlamisták közötti konfrontáció. Monszef Marzuki világi elnök azzal vádolja az iszlamistákat, hogy bitorolni próbálják a hatalmat. Úgy tűnik, hogy az „arab tavasz” bölcsőjénél komoly politikai válság érlelődik, amely véget vethet a tunéziai idillnek.

Az intrika abban rejlik, hogy Monszef Marzuki elnököt a parlament választotta meg. Ott viszont az An-Nahda párt iszlamistái vannak többségben. A diktatúrából a demokráciába való átmenet során a korábbi másként gondolkodó és emberi jogi aktivista ideális elnökjelöltnek tűnt az iszlamistáknak.

Most viszont az elnök elfordult azoktól, akik segítettek neki a magas pozíció elfoglalásában. Az elnök azzal vádolja az An-Nahda pártot, hogy saját ellenőrzése alá próbál venni minden adminisztratív és politikai eszközt. Ez emlékeztette őt a diktatúra korszakára. Jelenleg a főhatalmat a kormány tartja kezében, ahol elejétől kezdve iszlamisták voltak többségben.

A technokraták akkor kezdték kényelmetlenül érezni magukat, amikor önkényuralommal vádolták Rasid Gannusi az Al-Nahda párt vezetőjét. Elsősorban azért tették ezt, mert Gannusi a szürke eminenciás szerepét akarta játszani, meg akarta határozni a kormány politikáját, beleértve a káderpolitikát is. Ugyanakkor az iszlamisták vezetője nem foglal el semmilyen hivatalos állami posztot. A szakértők egyre gyakrabban hasonlították őt Zine al-Abidine Ben Ali volt tunéziai elnökhöz, akit megdöntettek az „arab tavasz” idején. Ma már beszélhetünk hatalmi szakadásról Tunéziában, véli Dmitrij Bondarenko, az Orosz Tudományos Akadémia Afrika Intézetének igazgatóhelyettese.

- Az elnök és az iszlamisták közötti szakadás azt jelenti, hogy az elnök és adminisztrációja meglehetősen mérsékelt iszlám keretében próbálják megtartani Tunéziát. Másrészt arra törekszenek, hogy megőrizzék a közélet és a törvényhozás azon aspektusait, amelyek alapján Tunéziát olyan országnak lehetne tekinteni, ahol a világi törvények diadalmaskodnak, ahol az iszlám a kultúra szintjén, a mindennapi élet szintjén létezik.

Mostanáig Tunéziát az „arab tavasz” kirakatának tartották. Ellentétben Líbiával, Egyiptommal, Jemennel és Szíriával, a forradalom ebben az országban szinte vértelen volt. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a társadalmi tiltakozás és a hatalom mély megosztottsága új, de egyáltalán nem békés forradalom küszöbére viszik Tunéziát.

Forrás: ruvr.ru