http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2155-horvatorszag-nem-erett-az-eu-tagsagra-a-bundestag-elnoke-szerint#sigProId9bbe6ec6b1
Az Európai Unió (EU) bővítésének leállítását sürgeti a Bundestag, a német törvényhozás alsóházának elnöke, aki szerint egyelőre Horvátországot sem lenne szabad felvenni a közösségbe.
Norbert Lammert a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: szem előtt kell tartani Románia és Bulgária felvételének tapasztalatait és komolyan kell venni az Európai Bizottság jelentését a horvát csatlakozási folyamat állásáról, amely szerint a jugoszláv utódállam "nyilvánvalóan még nem érett az EU-tagságra".
Ugyanakkor az EU sem alkalmas a bővítésre - tette hozzá. Először az euróválságot kell megoldani, és csak utána kellene új tagokat felvenni. A bővítési törekvéseket nem szabad "ismét a közösség elengedhetetlenül szükséges stabilizációja fölé helyezni" - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.
Norbert Lammert úgy vélte: a válságot az integráció elmélyítésével kell kezelni. Valamennyi euróövezeti tagországban közös költségvetési- és pénzügyi politikát kell bevezetni, hogy megszűnjék a politikai és a gazdasági integráció közötti egyensúlytalanság, amely a válsághoz vezetett. Ennek során a költségvetési fegyelmet és államadósság-csökkentést előíró fiskális paktum alapján ki kell dolgozni egy eljárást, hogy a közösség ellenőrizni, módosítani és szükség esetén szankcionálni tudja a tagországok államháztartási politikáját - mondta a Bundestag elnöke.
Horvátország 2003-ban fordult tagfelvételi kérelemmel az EU-hoz. A csatlakozási tárgyalások 2004-ben kezdődtek és 2011. június 30-án, a magyar uniós elnökség utolsó napján zárultak le. A 2011 végén aláírt csatlakozási szerződés szerint a nyugat-balkáni ország 2013. július 1-jén léphet be az EU-ba.
Pusic: Horvátország képes teljesíteni csatlakozási kötelezettségeit
"Biztos vagyok abban, hogy Horvátország képes teljesíteni a csatlakozás feltételeit, ugyanakkor nem szabad könnyelműen viselkednünk" - idézte a Jutarnji list című zágrábi újság Vesna Pusic külügyminisztert, aki azokra a Németországból érkező figyelmeztetésekre reagált, amelyek megkérdőjelezik az Európai Unióhoz jövőre csatlakozó Horvátország felkészültségét.
A horvát külügyminisztérium információi szerint semmi sem utal arra, hogy elhalasztanák a 2013. július 1-én esedékes horvát csatlakozást - nyilatkozta Pusic a lapnak, hozzátéve, hogy szerinte Németország nem támaszt akadályokat, ha Horvátország teljesíti az EU elvárásait.
Norbert Lammert, a Bundestag alsóházának elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjújában az Európai Unió (EU) bővítésének leállítását sürgette és úgy vélte, hogy Horvátországot sem lenne szabad felvenni a közösségbe.
A Saarbrücker Zeitung pénteki számában pedig Gunther Krichbaum (CDU), a német alsóház Európa-ügyi bizottságának elnöke kérdőjelezte meg, hogy Horvátország jövő nyáron csatlakozhat az Európai Unióhoz.
Minden világosabb lesz azután, hogy hétfőn Vesna Pusic kétszer is találkozik Guido Westterwelle német külügyminiszterrel Luxemburgban - írta a Jutarnji list, hozzátéve, hogy bár nem kétoldalú találkozókról van szó, bizonyára szóba kerülnek Berlin Zágrábhoz intézett figyelmeztetései is.
Diplomáciai körök nem hivatalos véleményére alapozva a Jutarnji list úgy vélte, hogy a kialakult helyzet négy okra vezethető vissza. Először is valamennyi német pártnak fenntartásai vannak a bővítéssel szemben, a Horvátországgal kapcsolatos álláspont pedig a pártcsatározások részévé válik. A lap megjegyzi, hogy a CDU soraiból érkező kritikákra a szociáldemokrata párt (SPD) azonnal a horvát csatlakozást támogató véleménnyel reagált.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Horvátországot szegény országnak tartják - írja a lap következő okként -, amely gazdasági és szociális nehézségeivel újabb terhet jelent majd az uniós költségvetésnek. Németország a recesszió küszöbén áll, és senki sem lelkesedik túlzottan egy újabb aránylag szegény tagországért.
Harmadszor, a német politikai körökben uralkodó vélemény szerint a horvát igazságügy nem eléggé hatékony, sőt korrumpált. Bármennyire is pozitívan ítélik meg a rendőrség és az ügyészség tevékenységét, ezt a képet rontják a bíróságok.
Negyedszer, diplomáciai körökben egy ideje arról beszélnek, hogy Hollandia és esetleg még további egy-két tagállam úgy véli, hogy el kell halasztani a felvételt, de úgy értékelték, hogy jobb, ha Németországból érkezik a figyelmeztetés, amely korábban támogatta Horvátországot.
Mindenesetre Horvátország komolyan veszi a figyelmeztetést - írta honlapján a horvát közszolgálati televízió (HRT) is, amely Pusic külügyminiszter nyilatkozata mellett közölte Josip Lekónak, a horvát parlament elnökének véleményét is. E szerint Horvátország hitelt érdemlően teljesíti csatlakozási kötelezettségeit és ezután is így folytatja. Leko emlékeztet Paul Vandoren, az EU-küldöttség vezetője által a horvát törvényhozásban bemutatott jelentésre, amely végkövetkeztetésében úgy értékelte, hogy "Horvátország nem csupán előre haladt, hanem felelősségteljesen, hitelesen teljesíti kötelezettségeit, ebben a tempóban fogja folytatni és minden kötelezettségének eleget tesz a tavaszi végső jelentés előtt" - közölte a HRT.
Forrás: MTI