Arról jelentek meg hírek a médiában, hogy Oroszországban ismét nekiláttak egy légi telepítésű harci lézer kifejlesztésének. Ez a projekt az A-60-as rendszer szovjet időkben megkezdett fejlesztésének lesz a folytatása. Az érdekes ebben az, hogy Oroszország éppen akkor porolja le a „lézeres” koncepciót, amikor az USA már pont felhagyott a saját ABL (Airborne Laser) programjával.

Az első amerikai kutatások ebben a témában még a múlt század 70-es éveiben kezdődtek, amikor megépült az NKC-135ALL repülőgép. Ennek a repülő labornak a fedélzetére a United Technologies vállalat szén-dioxid lézerét (СО2 lézer) telepítették. Azonban a lézer hatótávolsága nem haladta meg a néhány kilométert, ami kizárta a harcászati alkalmazását.

A fejlesztések a 1990-es évek második felében folytatódtak, amikor felmerült az igény az USA rakétavédelmi rendszerének létrehozására. Ezek után 2000-ben kezdődött a YAL-1 repülőgép fejlesztése, aminek a fedélzetére három, a célzásra és a célpont megsemmisítésére szánt lézert telepítettek.

Ennek a kimondottan drága és bonyolult rendszernek a próbák során mutatott teljesítménye nem töltötte el nagy lelkesedéssel az amerikai hadvezetést, így a védelmi kiadások csökkentésekor a projektet törölték. Az egyetlen harci lézerrel felszerelt hordozórepülő idén februárban a „repülőgép temetőben”, vagyis az USA légi-ereje 309. Légijármű Karbantartó és Felújító Egységének telepén (AMARG) végezte.

Ugyanekkor vették elő Oroszországban a régi A-60-as terveit. Azonban az amerikai tervekkel ellentétben, ahol a fejlesztések egy globális rakétavédelmi rendszer részeként folytak, az orosz program kezdetektől fogva egy szűkebb feladatra összpontosít. A hazai harci lézert űrjárművek elleni harcra szánják, ami első hallásra könnyebb feladatnak tűnik.

Nem kizárt, hogy az orosz lézer a rakétavédelemben is alkalmazható lesz majd. Abban az esetben a fő feladata a „rossz kezekbe került”, közepes hatótávolságú rakéták elfogása lehet.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 082 176 megtekintés

Videó: 48 312 455 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922407

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh