http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2529-kina-es-a-hatodik-generacios-vadaszgep#sigProIdb47701e817
Az utóbbi időben egyre több jel mutat arra, hogy a Kínai Népköztársaság nemcsak a világ egyetlen országa, amelynek egyszerre két programja van a vadászgépek ötödik generációja kifejlesztésére, hanem élénken dolgozik a hatodik generációs gépek kifejlesztésén is.
Ezelőtt az efféle projektekről csak mende-mondák terjedtek. A közelmúltban azonban a program létezését a kínai sajtóban megjelent publikáció is alátámasztotta. Bizonyára a nagyszabású munkálatok a hatodik generációs vadászgépek kifejlesztése érdekében a következő évtizedben kezdődnek meg. Az elemzők figyelmét a Kínai Ipari Újságban megjelent cikk hívta fel, amelyik korszerű automatizált tervezési rendszereknek a sengjani repülőgépgyártó korporációnál való alkalmazásáról számolt be. Az írás rámutat, hogy Kínában már üzemel az a platform, amelyik a gépek hatodik generációját fogja megtervezni automatizált módban.
Míg az ötödik generációs repülőgépek iránt a szakmában létezik bizonyos követelményrendszer, egyebek között az észrevétlenség, a szuper-manőverezés, a szuperszonikus sebesség, addig a hatodik generációs gépek tekintetében a kritériumok még nem egységesek.
Jelenleg az USA és Franciaország fejleszt ilyen komplexumokat konceptuális tervezés keretében. Így, a Lockheed Martin tavaly egy ilyen gép perspektivikus ábráját mutatta be. Vélhető, hogy a repülőgép pilóta nélküli lesz és újabb osztályú fegyvereket kap, többek között, elektromágneses ágyúkat vagy lézerfegyvert, valamint még nagyobb sebességet fejthet ki az ötödik generációs gépekhez képest.
Mindazonáltal az Egyesült Államokban a repülőgépek hatodik generációjának kifejlesztése még a követelmények kidolgozása kezdeti stádiumában tart. E tekintetben az amerikai légierő és haditengerészet szintén kutatásokat folytat. Feltételezhető, hogy a hatodik generációs gépek leghamarabb 2030-ban, de meglehet, hogy csak a 2040-es–2050-es években jelennek meg.
A nyugati projektekhez képest még kevesebbet lehet tudni arról, hogy a kínai katonaság milyen követelményeket támaszt a hatodik generációs gépek iránt.
A repülőgépek hatodik generációjának kidolgozása az ötödik generációs programok mellett további bizonyítéka annak, hogy Kína távlati perspektívában katonai szuperhatalomként látja magát, amely az USA-val egy színvonalon áll, sőt bizonyos tekinteten meg is előzi azt.
Forrás: ruvr.ru