http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2541-tanu-bizonyitja-hogy-sarkozy-kampanyat-a-kadhafi-csalad-fizette#sigProId4b1a38b241
Január 2-án a La Parisien közzé tett egy interjút, amiből kiderült; alig két hete egy illegális fegyverkereskedelmi ügy kapcsán folytatott bírósági eljáráson a volt francia államfő, Nicholas Sarkozy neve is felmerült. Az eljárás során Ziad Takieddin libanoni üzletember megerősítette, hogy Sarkozy 2006-os kampányát közvetlen a Kadhafi-család finanszírozta.
Az üzletember olyan iratokkal állt elő, melyek a bíróság számára egyértelmű bizonyítékot szolgáltattak arra vonatkozóan, hogy ez a Sarkozy számára nyújtott pénzügyi támogatás a kampányidőszak után sem szűnt meg. A Tripoli által biztosított összeg meghaladta a 100 millió eurót, melyből 50 millió közvetlen a Kadhafi-családtól származott.
Takieddin tanúvallomást tett arról, hogy több találkozót is lebonyolított Claude Gueant francia belügyminiszter és az akkoriban Kadhafi tanácsadójaként működő Bashir Szaleh líbiai olajipari vállalkozó közt. Szaleh ezekről a találkozókról írásban jelentett Tripolinak, vagyis a líbiai fél részéről a Sarkozy kampány támogatása dokumentálva volt.
A libanoni üzletember elmondása szerint a Kadhafi-kormány színlelt szerződésekkel több mint 100 millió eurót ítélt oda három francia vállalatnak, melyek akkor Sarkozy tulajdonában voltak. Hivatalosan az egyik francia cég segített megszervezni a líbiai forradalom 40. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségeket, a gyakorlatban azonban a cég semmiféle segítséget nem nyújtott, csak a pénz átjátszására használták.
Korábban is lehetett már tudni, hogy Sarkozy a 2006-os kampányra közvetlen a Kadhafi-kormánytól kapott támogatást - majd Líbia lerohanását követően Szaif al-Iszlám, Kadhafi fia is bejelentette, hogy Nicholas Sarkozy csak az ő családjától 50 millió eurót kapott a kampányidőszakban. Szaif bizonyítékokat tett közzé erre vonatkozóan, amely bizonyítékokat Sarkozy hamisítványoknak és lejárató-kampánynak nevezte.
Azt követően az egykori líbiai miniszterelnök, Baghdadi al-Mahmudi ügyvédje azt állította, hogy ügyfele rendelkezik a Kadhafi és Sarkozy érdekeltségei közti pénzmozgásokat bizonyító dokumentumokkal. Két héttel ezelőtt az ügyben egy tanú is előkerült, emiatt a francia ügyészség a 2006-2007-es Sarkozy-kampány anyagi hátterének kivizsgálásába kezdett.
Forrás: hidfo.net Kattintson ide...