http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2555-a-nato-raketahurkot-kot-sziria-nyakara#sigProId239c766053
Megkezdődött tevékeny szakasza a NATO hadműveletének, melynek célja Patriot légelhárító rakétaütegek Törökországba telepítése.
Az ütegeket Németországból és Hollandiából szállítják át teherhajókon Törökország Szíriával határos területeire. Január végén érkeznek meg az országba, majd egy hónapig fog tartani telepítésük. A NATO közleménye szerint a rakéták Törökországot fogják védeni a szíriai légierő bombázásai és rakétacsapásai ellen.
A tervek szerint összesen hat üteget telepítenek majd, Hollandiából, Németországból és az Egyesült Államokból kettőt-kettőt. Az Egyesült Államok Hadseregének Európai Parancsnoksága közleménye szerint az amerikai légelhárító rakétaütegeket már telepítik Törökország déli részén.
A tervek szerint ebben a hadműveletben a cseh, szlovák és lengyel haderő is részt fog venni. Ők főleg a kapcsolatot és a rakétaütegek tevékenységének összhangját fogják biztosítani.
Törökország azután fordult a NATO-hoz segítségért, miután a Szíriából jövő véletlen találatoktól 5-en vesztették életüket. A Patriot rakéták 70 kilométeres hatósugáron és 20 kilométeres magasságon belül tudnak célba találni. Szakértők szerint ilyen ütegekkel vadászni tüzérségi vagy aknavető lövedékekre olyan, mint verebekre ágyúval lőni. Ezért feltételezhető, hogy ezen légelhárító ütegek Törökországba telepítése nem más, mint a Szíriába történő intervencióra való felkészülés. Ezen a véleményen van Viktor Baranyec, katonai szakértő is:
- Ennek a munkának célja az, hogy Bassár Asszad kormányát megdöntsék. Ha nem sikerül megegyeznie a lázadókkal, akkor a NATO katonai beavatkozásának terve már készen áll. Annak ellenére, hogy Barack Obama és a NATO tábornokai ezt minden módon cáfolják, a katonai beavatkozás nagyon is lehetséges. A légelhárító rendszerek pedig lehetetlenné teszik Asszad légi-erejének, hogy az országba behatoló erőknek ellenálljon.
A NATO légelhárító rakétaütegeit legalább két évre telepítik Törökországba, ezt az időt pedig a Szíriai helyzet alakulásától teljesen függetlenül határozták meg. Erre Sztanyiszlav Taraszov, politológus lett figyelmes:
- Szíria nem készül egy másik ország, főleg Törökország ellen támadást indítani. Valószínűbb, hogy a NATO katonáit fogják a kérdéses területre irányítani. Szíria itt teljesen lényegtelen, valószínűleg a Közel-Kelet újbóli felosztására készülnek. Ez a fontos pozíciók elfoglalásának köztes lépése a nagy játék kezdete előtt.
Forrás: ruvr.ru