Az orosz Regionális Fejlesztési Minisztérium meghosszabbítja «az Orosz Föderáció északi-sarkvidéki övezetéről» szóló törvényjavaslat szakértői véleményeinek beküldési határidejét. Lényegében véve az orosz érdekeket szem előtt tartó nemzeti stratégia meghatározásának befejező szakaszáról van szó, amely az északi sarkkörig terjed ki.

Erre szükség is van, ugyanis a sarkvidékre kiterjedő terveket szőnek olyan államok is, amelyek sokkal délebbre helyezkednek el.

Hat évvel ezelőtt a sarkvidéki felfedezőink orosz nemzeti zászlót és egy időkapszulát helyeztek el az óceán fenekén az Északi-sark pontjánál. Oroszország megjelölte maga után ezt a területet – éppen így, és nem minden alap nélkül fogadták a világban az expedíció végső akkordját. 2007 óta az Északi-sark környezete gyorsan kezdett el változni. Az orosz zászló elhelyezése után négy nappal az amerikai parti őrség Healy jégtörő hajója a Jeges-tenger felé tartott néhány meg nem nevezett kutatás elvégzése céljából. Dánia expedíciót küld, hogy bebizonyítsa a víz alatti Lomonoszov hegygerinc feletti tulajdonjogát, amelyre a jogot Oroszország már magáénak vallotta. Kanada bejelenti, hogy egy katonai bázist szándékozik létrehozni a Baffin-szigeten. Norvégia közvetlenül a sarkvidék területén hoz létre egy Operatív irányítóközpontot és 48 Lockheed F-35 harci járőr-repülőgépet vásárol.

Legalább 15 ország csatlakozott az Északi-sarkvidék aktív kutatásaihoz – nyilatkozta az «Oroszország Hangjának» adott interjújában Szergej Prjamikov, az Északi-sarki és Antarktiszi Kutatóintézet Nemzetközi Tudományos és Műszaki Együttműködési Osztályának vezetője:

Ha azokról az országokról beszélünk, amelyeket érdekli az Északi-sarkvidék, akkor emlékezzünk meg a Spitzbergákról és az ott folytatott tevékenységről szóló szerződésről, amelyet 40 ország írta alá. Az utóbbi időben hatalmas érdeklődést mutatott Kína, Japán és Dél-Korea, amelyekhez nemrég India is csatlakozott. Ezen országok érdeklődése annak a ténynek köszönhető, hogy az Északi-sarkvidéken órási mennyiségű természeti erőforrás található meg, különösen olajszénhidrátok.

Az energiahordozókat érintő kérdésben készült egyik legutóbbi IMF jelentés a következő előrejelzést tartalmazza: egy hordó olaj mai ára $110, amely a mostani évtized végére meg fog duplázódni. Sok más állami, nemzetközi és független elemzői szervezetek adnak hasonló előrejelzéseket. Igazukat alátámasztják a fent megnevezett országok Jeges-tengeren végzett tevékenységei. Hosszútávon ez a katonai-tudományos és üzleti aktivitás csak fokozódni fog. Ez pedig azt jelenti, hogy Oroszországnak minél előbb meg kell határoznia nemzeti stratégiáját az Északi-sarkvidéket illetően. Amit pedig reményeink szerint késedelem nélkül valósít meg.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 175 megtekintés

Videó: 52 649 195 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534491

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh