Ha úgy adódik, Kína kész megvédeni valutáját és kereskedelmi erejét egy árfolyamháború esetén - fogalmazott a központi bank kormányzó-helyettese a hétvégén.

Ji Kang szerint országa "teljesen felkészült" egy esetleges árfolyamháború kitörésére, hozzátéve, hogy az a G-20 országok múlt havi moszkvai megállapodásának betartásával messzemenőkig elkerülhető. Ott a legfejlettebb gazdaságok az árfolyamok piac által vezérelt alakítása mellett álltak ki, és ígéretet tettek arra, hogy nem fognak abba beleavatkozni.

Ha a világ nagy gazdaságai mégis saját valutájuk leértékelésével próbálnának egymás ellen versenyezni a globális piacon, a kelet-ázsiai ország monetáris politikáját és más mechanizmusokat is felhasználva fogja megvédeni a jüant és az ország világgazdasági és - kereskedelmi erejét - mondta Ji.

A központi bank kormányzó-helyettese ezzel valószínűleg elsősorban az Egyesült Államokat és Japánt figyelmeztette. Peking mindkét országot a mennyiségi lazítás politikájának követése és devizájuk értékének alacsonyan tartása miatt kritizálja, ami a kínai exportot drágítja, a hazai exportot ugyanakkor olcsóbbá teszi, így fellendíti a belső keresletet is. Ji egy múlt héten közölt, korábbi tanulmányban úgy fogalmazott: ez a politika nem oldja meg az egyes országok gazdasági problémáit.

A Zsenmin Zsipao központi pártlap hétvégi számában azt írta: a fejlett országok laza monetáris politikája eddig már számos problémát okozott Kínában. A tőkeáramlás fokozódása és a spekulatív, úgynevezett forró tőke érkezése a pénzügyi eszközök piacán való buborékok kialakulásának esélyét növeli, és a szabályozást nehezíti. A lap ugyanakkor - a jegybanki kormányzónak ellentmondva - azt is megjegyzi, nem valószínű, hogy az ország részt venne az árfolyamháborúban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 071 megtekintés

Videó: 52 650 129 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534533

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh