http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2897-a-kinai-hadsereg-aktivabban-lep-fel-a-tengeri-erdekek-vedelmeben#sigProIdb6a5124b2c
A kínai hadsereg a jövőben fokozza az együttműködést a civil tengeri és halászati felügyeletet ellátó szervekkel, valamint a parti őrséggel, hogy hatékonyabbá tegye az ország tengeri területeit érintő jogainak és érdekeinek védelmét - közölte a kínai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.
Jang Jü-csün elmondta: a hadsereg már kialakította azt a rendszert, amelynek keretében összehangoltan tudnak fellépni. A kormány közelmúltbéli intézményi átalakítása során e korábban külön-külön működő szervezeteket összevonták, irányításukat központosították.
Jang a dél-kínai-tengeri és a Csendes-óceán nyugati részén folyó hadgyakorlatokról szólva annyit mondott, hogy a haditengerészet éves tervében szereplő eseményekről van szó, amelyek a harcképesség fokozását szolgálják.
A Dél-Kínai-tenger egyes szigetcsoportjainak, illetve több szigetének hovatartozása körül vita van Kína, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei, valamint Tajvan között.
A több ország részvételével 2014-re meghirdetett csendes-óceáni hadgyakorlat tervével kapcsolatban a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Peking és Washington a kérdésben szoros egyeztetést folytat.
A nyugati sajtóban felmerült, Kína a hadgyakorlatot arra használhatja fel, hogy katonai titkokat szerezzen meg. Erre reagálva Jang úgy fogalmazott, hogy "ezek az alaptalan feltételezések alábecsülik az érintett országok képességét katonai titkaik megőrzésére, másrészt túlbecsülik Kína érdeklődését az effajta úgynevezett titkok iránt".
Arra a közelmúltban nyilvánosságot kapott hírre, amely szerint Japán és az Egyesült Államok a kelet-kínai tengeri Tiaojü-(japánul Szenkaku-)szigetek védelmére közös műveleti terv kidolgozásába kezdett, a szóvivő kijelentette, hogy "a kínai hadsereg rendelkezik a szükséges magabiztossággal és képességekkel ahhoz, hogy megvédje nemzeti szuverenitását és területi integritását".
A Tokió és Peking által vitatott hovatartozású terület körüli viszályra utalva megjegyezte, hogy "a nemzetközi közösség számára könnyű megállapítani, hogy mely ország az, amely szüntelenül bajt kever és veszélyezteti a térségi békét és stabilitást".
Jang tájékoztatóján még bejelentette, hogy április végén Kínába várják Martin Dempsey tábornokot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét.
A Kína és az Egyesült Államok hadserege, katonai vezetői között köztudottan nagy a bizalmatlanság és kölcsönös a gyanakvás. Az eddigi közeledési kísérletek nem hoztak eredményt.
Forrás: MTI