A csőd szélén álló amerikai Detroit városa csődeljárás alá került. A szakértők olyan trend megjelenéséről beszélnek, amikor városok, sőt régiók mennek csődbe.

Detroit számára egy válságkezelőt rendeltek ki, aki igen széles hatáskörrel rendelkezik. Amennyiben a küldetése nem teljesül, úgy az amerikai autóipari főváros lesz az Egyesült Államok történetének legnagyobb becsődölt városa. Detroit költségvetési hiánya ma 327 millió dollárt tesz ki, a teljes adóssága pedig eléri a 14 milliárdot. Az autóipari főváros az ország bűncselekmény-fővárosává változott át, a bűnözési ráta több mint ötszöröse az amerikai átlagnak.

Mellesleg a szakértők szerint nem a pénzügyi szempont a legfontosabb. Vaszilij Koltasov, a Globalizáció és a Társadalmi Mozgalmak Gazdaságkutató Központjának vezetője a következőket nyilatkozta:

Az amerikai és európai városok és régiók kihalása azzal magyarázható, hogy az elmúlt 15 évben Kína és a harmadik világ területére helyezték át az iparágakat, a globális gazdasági rendszer úgynevezett ipari peremére. Ez a tendencia a világ kapitalista rendszerének legfejlettebb országaiban nyilvánul meg elsősorban. Az Egyesült Államokban, Európában és Japánban pénzügyi centralizáció megy végbe. Ez azonban nem jelent jót. A kormányok egyszerűen képtelenek megoldást találni (pontosabban mondva, nem is nagyon keresik azt) a gazdasági problémákra. Vagyis az elmúlt években megőrizték a válságot. Az egyetlen sikerük pedig abban van, hogy korlátozni tudták a továbbfejlődését. Ezért az állami pénzügyi- és az irányítási rendszer veresége logikusnak tűnik. Ebben a helyzetben a nehéz gazdaság az európai és észak-amerikai neoliberális irodák egyetlen válasza.

Ugyanakkor számos szakértő véli úgy, hogy a szellemvárosok megjelenése a posztindusztriális nyugaton nem a gyártás ázsiai-csendes-óceáni térségbe való áthelyezésének köszönhető, hanem a technológiai fejlődésnek. Arról van szó, hogy a modern gyártás során nincs szükség annyi munkásra. Összességében véve a kérdés sokkal összetettebb, mint amilyennek elsőre látszódik.

Érdemes megjegyezni, hogy Detroit a legrezonánsabb - ugyanakkor nem az egyetlen – illusztrációja a piacgazdaság alapvető törvényeinek a civilizációra való gyakorlati hatását illetően. Hasonló problémák vannak Európában is. Például Spanyolországban az adósság egy tucat régiót bénított meg, amelyek pénzügyi támogatást kértek Madridtól.

A helyzetet nem kell túldramatizálni, de ma, amikor a világban jelentős politikai és gazdasági változások mennek végbe, várható a szellemvárosok számának a növekedése.

Forrás: ruvr.ru

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Bealkonyulhat a "biorobotoknak" Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 970 megtekintés

Videó: 52 660 494 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535462

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh