Az Egyesült Államok és Jordánia felgyorsította a szíriai ellenzéki erők kiképzését, mely erőkre támaszkodva ütközőzónákat lehetne létrehozni Szíria déli határa mentén - írta szerdai számában amerikai és jordániai hivatalos forrásokra hivatkozva a The Washington Post.

A tavaly elkezdődött kiképzést kibővítették és felgyorsították a Szíria déli határa mentén elért ellenzéki katonai sikerek nyomán. Főképp az adott lökést a katonai felkészítésnek, hogy a kormányellenes erők a Golán-fennsík közelében ellenőrzésük alá vonták a jordániai-szíriai határ egy szakaszát.

Jordániai részről úgy tájékoztatták a lapot, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg mintegy 3 ezer fegyveresének kiképzését eredetileg június végére akarták befejezni, ám a határidőt a felkelőknek a déli határövezetben elért sikerei nyomán április végére módosították. Az egyik lehetséges forgatókönyv értelmében a szíriai felkelők májusban a délnyugati sivatagos térségben, Deraa város közelében megpróbálkozhatnak az első ilyen ütközőzóna létrehozásával. Ha a kísérlet két hónapon át fenntartható, az ellenzéki erők megpróbálkozhatnak az övezet kiterjesztésével.

Az ütközőzónák kialakítása a dezertálók ezrei és az erőszak elől menekülő civil lakosság számára végleges menedékké változtatná a jelenleg a kormányerők ellenőrizte területeket és megkönnyítené a humanitárius segítségnyújtást is. Jordániában eddig mintegy 470 ezer szíriai talált menedéket, számuk az ENSZ előrejelzése szerint az év végére elérheti az egymilliót is.

Az övezetek kialakításának ugyanakkor több akadálya is van. Egyebek között az, hogy sem az Egyesült Államok, sem más nem vállalkozik ezek légterének a védelmére a szíriai légierővel szemben. A felkelők azt állítják, hogy föld-levegő rakétákkal képesek lennének megvédeni magukat.

Annyi bizonyos, hogy több mint két évvel a szíriai konfliktus kitörése után a nyugati és a közel-keleti kormányok még mindig nem dolgoztak ki hatékony stratégiát a helyzet kezelésére. Az Egyesült Államok tavaly 150 katonát vezényelt Jordániába, de hivatalos amerikai források sohasem erősítették meg, hogy ők részt vennének a szíriai lázadók kiképzésében - írta a lap.

A The Washington Post szerint amerikai és jordániai illetékesek aggályaikat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Szíria déli részén, valamint a Damaszkusz környékén eredményesen harcoló mérsékelt kormányellenes erőket háttérbe szoríthatják az ország északi területein dominánssá vált iszlamista harcosok. Különösen aggasztónak tartják azt a lehetőséget, hogy az al-Kaida terrorszervezet megveti lábát az izraeli határ közelében.

Az ütközőzónák létrehozása segítene gátat vetni a szűnni nem akaró szíriai menekültáradat miatt Jordániában kialakult elégedetlenségnek is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 355 megtekintés

Videó: 52 647 428 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534433

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh