http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3176-europai-parlament-ujabb-csapas-a-bankbetetesekre#sigProId9054dbdd7a
Az Európai Parlament gazdasági bizottsága támogatja azt a javaslatot, amely szerint bankcsődök esetén a 100 ezer eurónál nagyobb bankbetéteket is be lehet vonni a pénzintézet tőkéjének pótlásába.
Ciprus esete mégsem lesz kivételes, mármint abban az értelemben, hogy szemben az európai vezetők korábbi nyilatkozataival valószínűleg lehetővé válik, a nagybetétesek bevonása a bankok mentőakcióiba. Az Európai Parlament gazdasági bizottságának tagjai legalábbis nagy többséggel támogatták azt a törvényjavaslatot, amely szerint bankcsőd esetén a 100 ezer eurónál nagyobb betéteket is le lehet faragni a pénzintézet feltőkésítéséhez. A nagybetétesek a tervezet szerint a banknak forrást nyújtók sorában hátul, a részvény- és a kötvénytulajdonosok után helyezkednének el. A 100 ezer eurónál kisebb betéteknek viszont tuti védelmet nyújtanának.
Nagy viták lesznek arról, hogy az EU kötelezően előírja-e a tagországoknak az új szabályozás bevezetését, illetve arról, hogy miként alakuljon a hitelezői sorrend - véli Sven Giegold, német zöld párti képviselő, aki részt vett a bizottsági szavazáson. A javaslat szerint az uniós országoknak bankmentő alapot kellene felállítaniuk a területükön tevékenykedő pénzintézetek befizetéseinek felhasználásával. Egyesek máris európai bankmentő alapot akartak volna, de ezt nem lehet átpasszírozni a németeken, akik úgy vélik, hogy egy ilyen intézmény gyakorlatilag az ő pénzükből finanszírozná más országok bankjainak talpra állítását.
A készülő uniós törvény mérföldkő lesz a hasonló világszintű szabályozás elfogadásához vezető úton - mondta nemrégiben Paul Tucker, a Bank of England elnökhelyettese. Világos jelzést ad a piacoknak arról, hogy a jövőben az államok nem kerülhetnek csapdába azért, mert egyes bankok túl nagyok ahhoz, hogy hagyják bedőlni őket. Nem kényszerülhetnek óriási bankmentő akciókra, amelyek lyukat ütnek költségvetésükön és az égbe lökik adósságukat.
Forrás: napi.hu