Még nem szállítottak Szíriának S-300-as orosz légvédelmi rendszereket - közölte értesülését pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap. A Kommerszant című lap szerint Bassár el-Aszad kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvát az al-Manár libanoni televíziónak tett kijelentéseivel.

A szíriai államfő a Hezbollah síita szervezet tévécsatornáján csütörtökön sugárzott interjúban kijelentette, hogy "tárgyaltunk Oroszországgal különböző fegyvertípusok szállításáról, és Oroszország elkötelezett a szerződésben foglaltak végrehajtására. Minden, amiben megállapodtunk Oroszországgal, végre lesz hajtva, s egyes részeit nemrégiben már végre is hajtották".

A Vedomosztyinak név nélkül nyilatkozó orosz hadiipari forrás azt mondta, nem tudni, hogy az idén sor kerül-e a szállításokra.

Egyes források szerint a 2010-ben egymilliárd dollár értékben kötött szerződés részeként Damaszkusz négy darab üteget, ütegenként hat indítóállást, valamint 144 darab, 200 kilométer hatótávolságú rakétát kapna Oroszországtól.

A név nélkül nyilatkozó illetékes azt állította a Vedomosztyinak, hogy a jelenlegi helyzetben az S-300-as légvédelmi komplexumok nem segítenének a szíriai kormányzatnak abban, hogy visszaverje az esetleges légitámadásokat, ha erre a NATO és Izrael elszánná magát, s ezzel mindenki tisztában van.

Azt is hozzátette: még ha az orosz hatóságok hivatalosan a szerződések tiszteletben tartását hangoztatják is, nem biztos, hogy a szállításokra feltétlenül sor kerül. Moszkva azért is hangoztatja, hogy teljesíti a Damaszkusszal szerződésben rögzített szállításokat, mert rosszak a tapasztalatai. Moszkva 2010-ben önként elállt az S-300-asok Iránnak történő szállításától és csatlakozott az ENSZ líbiai fegyverembargójához. Utóbbi országban 2011-ben polgárháború tört ki. Oroszország akkor nem nyert semmit, ugyanakkor tekintélyén, miszerint megbízható fegyverszállító, csorba esett - magyarázta a Vedomosztyi forrása.

A Kommerszant című politikai-gazdasági napilap pénteken közölt értesülése szerint Moszkva csak 2014 második negyedévére szállítaná le Damaszkusznak a légvédelmi rendszereket. Az újság az orosz Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálathoz közeli forrása szerint legalább fél év, amíg betanítják a szíriai kezelő személyzetet és tesztelik a rendszereket.

A Kommerszant szerint Bassár el-Aszad az orosz légvédelemre tett ködös utalását diplomáciai támadásnak szánta, ám az eddig az Sz-300-asokról óvatosan nyilatkozó Moszkvát kényelmetlen helyzetbe hozta.

Mindeközben a MiG repülőgépgyár vezetője, Szergej Korotkov az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint olyan bejelentést tett, hogy Oroszország legalább tíz MiG-29MM2 típusú harci gépet szállít Szíriának egy korábban kötött szerződés alapján, a részleteket most tisztázzák egy jelenleg Moszkvában tárgyaló szíriai küldöttséggel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 861 megtekintés

Videó: 52 656 565 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535290

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh