A NAÜ úgy véli, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások az atomprogramról az új elnökkel sikeresebbek lesznek. A szakértők már nem ennyire optimisták, azonban abban egyetértenek, hogy Haszan Rohani megválasztása új reményekre ad okot.

Az új elnök, saját elmondása szerint, azt szeretné, ha a hatokkal (USA, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) eredményesebbek lennének a tárgyalások. Ebből az elemzők arra következtetnek, hogy Irán és a Nyugat kapcsolata javulni fog. A szkeptikusoknak azonban az a véleménye, hogy az új elnökkel kapcsolatos optimizmus nem indokolt. A Rosszija v globalnom polityike c. újság főszerkesztője, Fjodor Lukjanov beszél:

Van olyan nézőpont, amely szerint Ahmadinedzsád elnök a legkonzervatívabb nézetei ellenére azokat képviselte, akik úgy vélték, hogy a teológiára épülő hatalmi rendszeren, amelyet Hamenei ajatollah vezetett be, ideje megváltoztatni. Az államnak ragaszkodni kell az iszlámhoz, de nem szabad, hogy a vezetés az egyház kezében legyen. Az új elnök viszont, mérsékelt retorikája ellenére, egy magas rangú pap.

Más szakértők azt emelik ki, hogy Rohani elsősorban gyakorlatias. Ebből következően, a nemzetközi együttműködések bővítése elkerülhetetlen a számára. Az Oroszország Hangjának adott interjújában az Al-Szabah program igazgatója, Anus Ehtesami professzor arra emlékeztet, hogy Rohani diplomata volt hosszú évekig:

Ő a kompromisszumok és a gyakorlatias megoldások embere. Ahmadinedzsádnak sikerült elrontani a kapcsolatot majdnem az összes szomszédos országgal, így Rohaninak sok mindent kell tennie, hogy leküzdje azt az ellenszenvet, amelyet most sok ország Irán iránt érez.

Példaként említhetjük Irán és Izrael kapcsolatát. Mint ahogyan az ismeretes, az előző iráni elnök arra szólított fel, hogy az izraelieket a Vörös-tengerbe kell dobni. A Tel-Avivi Egyetem Iráni Tanulmányi Központja, David Menasri elmondta véleményét erről a kérdésről:

Talán Irán számára jobb lenne, ha a belpolitika fő iránya valamilyen más kérdésre koncentrálódna. Az izraeliek legfőbb célja az, hogy Rohani ne tudjon, vagy valaki ne engedje meg neki, hogy lépéseket tegyen a nukleáris programmal kapcsolatosan.

Ahogyan azt a szakértők mondják, a szíriai konfliktus, a síita-szunnita ellentét a problémáknak csak egy töredéke, amelyeket az új iráni elnöknek meg kell oldania. A fő gondja a társadalom fenyegető szekularizációja, a gyenge gazdaságpolitika, az ország olajtól való függése. A kérdés az, hogy mennyire áll készen ezeknek a problémáknak a megoldására az elnök, valamint az iráni vallási vezetés, amely meghatározza Irán fejlődési irányát.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 499 753 megtekintés

Videó: 51 296 988 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351713

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh