Nincs túl nagy hírértéke annak a megállapításnak, hogy Kína a világ legnagyobb nyersanyag-fogyasztója. Az viszont megdöbbentő, amely az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) legújabb jelentéséből tűnt ki, mely szerint az ázsiai országnak az Egyesült Államok belső nyersanyag-fogyasztásának négyszeresére van szüksége. Ez vonatkozik mindenre a különböző, építkezésekhez használt ásványoktól a fosszilis tüzelőanyagokig.

A jelentés szerint a Kínai Népköztársaság egy főre jutó nyersanyag-fogyasztása 1970 és 2008 között 30%-ról 150%-ra nőtt a nemzetközi átlaghoz képest. „Kína látványos fejlődést mutatott az elmúlt évtizedekben és ennek az átmenetnek a hatása a nyersanyagforrás-igényekre példa nélküli – magyarázta Achim Steiner, az UNEP igazgatója. - Bár a fejlődés a helyi lakosság millióinak életkörülményeit javította, ugyanakkor súlyos környezeti problémákat okozott, amelyek e természetes források felszínre hozatalával, feldolgozásával, és felhasználásával járnak. A jelentés ezért is hangsúlyozza, hogy Kínának, mint más feltörekvő gazdaságoknak, jelentős beruházásokat kell eszközölnie hatékonyabb infrastruktúrákba, zöld épületekbe, fenntartható tömegközlekedésbe, de humán tőkébe is.”

Néhány részlet a kínai fogyasztás változásairól. 1970 és 2008 között a biomassza aránya 63 %-ról 15 %-ra esett vissza, miközben az építőanyag-fogyasztás 8%-ról 83-ra nőtt. A fosszilis tüzelőanyagok közül a szén felhasználása nőtt a legnagyobb mértékben, 49%-ról 67%-ra, írja az energiacentrum.com.

Az UNEP jelentése mindazonáltal megjegyzi, hogy a pekingi kormány legutóbbi gazdaságpolitikai célkitűzéseiben jelentős elmozdulás tapasztalható a fenntarthatóság felé. Különösen nagy előrelépés volt a hatékony járművek és kisebb fogyasztású épületek ösztönzése terén. Nem is szólva arról, hogy Kína egyike azoknak az országoknak, amelyek felkarolták a körkörös gazdaság gondolatát, mint a nemzeti fejlődés új paradigmáját.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 201 megtekintés

Videó: 52 645 064 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534337

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh