http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3630-nobel-bekedijat-kernek-szazezren-bradley-manning-kozlegeny-szamara#sigProIdbc4ff8e23a
A közlegényt július végén húsz vádpontban bűnösnek találta egy katonai bíróság, de büntetését még nem szabták ki, akár 90 év szabadságvesztést is kiróhatnak rá.
Egy amerikai jogvédő csoport több mint százezer aláírással megtámogatva arra kérte hétfőn az oslói Nobel-bizottságot, hogy az idei Nobel-békedíjat ítélje oda Bradley Manning amerikai közlegénynek, aki nagy mennyiségű titkos információt szivárogtatott ki a WikiLeaks internetes leleplező honlapnak.
A felterjesztést a RootsAction nevű szervezet egyik alapítója, Norman Solomon adta át a Nobel Intézetet képviselő Asle Toje kutatási igazgatónak, aki válaszul azt mondta, hogy Manning érdemeit az Alfred Nobel által lefektetett elvek alapján fogják megvizsgálni. Már volt rá példa, hogy tömeges támogatást kapott valamelyik jelölt, de ez nem befolyásolja a bizottságot - mondta.
Manning kitüntetését az észak-írországi Mairead Corrigan Maguire javasolta, aki 1976-ban nyerte el a békedíjat. Indoklása szerint a kiszivárogtatások segítették felgyorsítani az iraki háború befejezését.
Mint a Nobel-bizottság közölte, máig már 259 személyt és szervezetet jelöltek az idei díjra. A döntést október 11-én jelentik be a norvég fővárosban.
Forrás: hirado.hu