Egy hordó olaj ára 116 dollár fölé emelkedett. Fél éve nem volt ilyen magas. Az ok: Szíria, Egyiptom és Líbia válsága.

Szíria és Egyiptom nem jelentős olajtermelők, válságuk mégis negatív hatással lehet a világpiacra. Szíria a világ olajtermelésének mindössze a 0,2%-át állítja elő, de hogyha a nyugati nagyhatalmak offenzívát indítanak Damaszkusz ellen, akkor az egész térség lángba borulhat. Márpedig innen származik a világ olajtermelésének több mint az egyharmada. Egyiptom sem fontos olajtermelő ország, mindössze a világtermelés 0,9%-a származik az itteni olajkutakból. De Egyiptom a legnépesebb arab állam, szerepe meghatározó a térségben. És akkor még nem beszéltünk a szuezi csatornáról, amely az olajszállító tankerek kedvelt útvonala.

Líbia fontos olajtermelő ország: napi másfél millió hordó olaj kerül ki az ottani kutakból. Ám a belső válság miatt ma ennek csak kevesebb, mint az egyharmada jut el a világpiacra. Emiatt nagy az idegesség az olajpiacon és nemcsak ott.

Kedvezőtlen lehet az amúgy is gyenge konjunktúra számára egész Európában, ha nőnek az energia árak. Franciaországban már csúcson van a gázolaj, és a konjunktúra előrejelzők aggódva hallgatták Hollande francia elnököt, aki kijelentette: meg kell büntetnie Szíriát a harci gázok alkalmazása miatt.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 858 megtekintés

Videó: 52 662 378 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535569

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh