Harry Reid, az amerikai szenátusi demokrata többség vezetője csütörtökön bejelentette, hogy nem hajlandó fogadni annak az orosz parlamenti küldöttségnek a tagjait, amely a szíriai helyzetről akar tárgyalni amerikai tisztségviselőkkel.

A bejelentés idején Barack Obama amerikai elnök a G20-országok szentpétervári csúcstalálkozóján tartózkodott, ahol pénteken is találkozni fog a házigazdával, Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Szerdán John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke tett a Reidéhez hasonló bejelentést, így nem világos, hogy a kongresszus vezetői közül ki akar egyáltalán szóba állni a Moszkvából Washingtonba készülő küldöttséggel. Az amerikai honatyák részéről még senki sem jelezte hajlandóságát, hogy tárgyaljon az orosz delegációval.

A moszkvai orosz nagykövetség szóvivője, Makszim Abramov a CNN-nek kijelentette, hogy a külképviselet még dolgozik a jövő hétre tervezett látogatás megszervezésén.

Oroszország hétfőn jelentette be, hogy parlamenti delegációt küld az Egyesült Államokba, amelynek az lesz a feladata, hogy tájékozódjon a kongresszusban zajló vitáról, amely azt hivatott eldönteni, hogy a törvényhozás támogassa-e Barack Obama elnök szándékát a Szíria elleni korlátozott katonai csapásra vonatkozóan. Moszkva határozottan ellenzi, hogy az Egyesült Államok katonailag beavatkozzon Szíriában, amely Oroszország szövetségese.

Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke hétfőn közölte, hogy miután az amerikai kongresszus szeptember 9-én kezdi meg munkáját, még ezen a héten megszervezik a washingtoni utat. Az orosz felsőházi elnök - mint mondta - bízik abban, hogy amerikai kollégáik megértéssel fogadják az orosz kezdeményezést.

Óriás vegyi tölteteket hordoztak a Damaszkusznál bevetett rakéták

A szokásos szarintöltet ötvenszeresét szállították azok a rakéták, amelyeket augusztus 21-én vetettek be Damaszkusz környékén - írta csütörtöki számában a The New York Times egy friss fegyverszakértői tanulmányra hivatkozva.

A becsapódott vegyi fegyverekről a helyszínen készült fotókra, videofelvételekre és szemtanúk vallomására támaszkodó tanulmány ezzel a megállapításával választ ad arra a kérdésre, hogy miért volt szokatlanul sok áldozata a támadásnak. Az amerikai kormány által közzétett adatok szerint a vegyi támadásban 1429 ember - köztük 426 gyerek - vesztette életét.

A Richard M. Lloyd robbanótöltet-szakértő és Theodore A. Postol, a Massachusettsi Műszaki Egyetem fizikusa által elvégzett kutatás szerint a Damaszkusznál bevetett rakéták 50, nem pedig 1-2 liter méreganyagot szállítottak. Lloyd és Postol szerint a korábbi szakérői vizsgálatok azért becsülték sokkal kevesebbre a rakéták által hordozott szarin mennyiségét, mert tévesen méregtartálynak néztek egy cső alakú alkatrészt. Annak rendeltetése azonban az volt, hogy a rakéta becsapódását követően felrobbanjon és a vegyszer ezáltal minél nagyobb területen szóródjon szét.

Stephen Johnson, a brit hadsereg volt és a Cranfieldi Egyetem jelenlegi vegyifegyver-szakértője szerint ha az 50 literes vegyifegyver-töltetről szóló állítás megfelel a valóságnak, akkor a támadás elkövetője csakis a szíriai hadsereg lehetett. A felkelők ugyanis nem tudnának ilyen nagy mennyiségű szarint előállítani, vagy zsákmányolni.

Raymond A. Zilinskas, a Montereyi Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezető kutatója, volt ENSZ-fegyverellenőr szerint helytálló lehet a Lloyd és Postol-féle vizsgálat. A szakértő szerint a szíriaiak által használt eszközök hasonlítottak az irakiak által Iránra 1980-ban kilőtt rakétákra, amelyek egyenként 9 liter mérgező vegyszert tartalmaztak. Az augusztus 21-én Damaszkusz környékén bevetett eszközökben azonban volt egy második tartály is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 927 megtekintés

Videó: 52 657 475 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535317

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh