A fiatalabb gyerekek mozgásának nyomon követésére alkalmas, mobiltelefonként is működő karórát mutatott be a hétvégén a China Unicom telekommunikációs óriáscég Kínában.

A mobiltelefonnal még nem rendelkező óvodások és kisiskolások számára kifejlesztett készülék kinézetében egyszerű gyerekórára hasonlít, azonban az idő kijelzésénél - a China Unicom bemutatója szerint - sokkal többre képes. Az óramobil műholdas helymeghatározást lehetővé tevő GPS-szel van ellátva, mely révén az aggódó szülők az interneten vagy mobilkészülékeiken gyerekeik minden lépését követhetik, emellett a készülék akár rendszeres SMS-üzenetekben is tájékoztat viselőjének aktuális hollétéről. A szülők "virtuális határt" is szabhatnak a gyerekek mozgásának, vagyis előre meghatározhatnak egy zónát, amelynek elhagyása esetén az óra rögtön jelzést küld nekik. A szülők a készülékben lévő mikrofonnak köszönhetően belehallgathatnak gyerekük környezetének zajaiba, hogy maguk dönthessék el, biztonságos helyen tartózkodik-e a fiatalkorú.

A vészhelyzetet külön gomb megnyomásával jelezhetik a kicsik, ezen túl négy, előre beprogramozott telefonszám felhívása is lehetséges. Az órával SMS-t küldeni és internetezni nem lehet, nincsenek rajta játékok és más alkalmazások, hogy ne vonja el a gyerekek figyelmét az iskolai tanórán. Beállítható az "iskolai mód" a készüléken, amely az órán való kommunikációt lehetetleníti el, igaz, a vészjelző gomb ebben az esetben is működik. A szolgáltatás árát a China Unicom meglepően alacsonyra tette: annak kétéves díja mindössze 360 jüan (13 ezer forint), a készülékért külön nem kell fizetni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 057 megtekintés

Videó: 52 664 771 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535674

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh