Az ember bekapcsolja a tévét, a rádiót, szinte mindegy melyik pénzügyi hírműsorról van szó, és egymást érik az értékpapírokról, a kötvény- és árupiacok helyzetéről szóló elemzések, vélemények. Legtöbbször ezek a vélemények az adott elemzőnek a gazdasági kilátásokról alkotott rendíthetetlen véleményével együtt hangzanak el.

A nagy zajban sajnos elvesznek azok a hangok, melyek az USA, és vele együtt szinte az összes fejlett ország monetáris helyzetéről, illetve annak egyre valóságosabb veszélyt jelentő összeomlásáról szólnak. Olyan ez, mintha egy óceánjáró tisztjei a hajó pontos útirányán veszekednének, miközben a hajó már régen jéghegynek ütközött és menthetetlenül süllyedni kezdett.

És mégis, ha nekiszegeznénk a kérdést a világ pénzügyi értelmiségének, „Valóban megtörténhet-e a dolláralapú pénzrendszer összeomlása?” 99%-uk leplezetlen gúnnyal reagálna. Egy ilyen forgatókönyv elképzelhetetlen!

Valóban?

Egyszerűen fogalmazva, az USA monetáris rendszere nem más, mint „pénz a semmiből”, azon egyszerű oknál fogva, hogy amióta Nixonnak köszönhetően a dollárnak nincs arany fedezete, a világ pénzrendszerének nincs kézzelfoghatóbb alapja, mint a politikusok ígérete, hogy nem nyomtatnak többet a kelleténél.

A nyomtatási korlát feloldását a politikusok politikai népszerűségüket növelő programok kezdeményezésére és az azokhoz szükséges bürokrata had felállítására használták, fittyet hányva arra, hogy megengedheti-e magának az ország pénztárcája vagy sem.

Az ilyen programok általában a politikai kampányok alatt vagy negatív üzleti tendenciák során születettek a szavazók „Csináljanak már valamit!” felszólítására reagálandó, figyelmen kívül hagyva a költségvetés egyensúlyát. Végtére is az a képesség, hogy a hitelfenntartáshoz szükséges pénzeket nyomtatás útján is elő lehet teremteni, megkérdőjelezi a deficitnövelő kiadások miatti aggodalmakat.

Dick Cheney, volt elnökhelyettes, aki pénzügyi szempontból konzervatívnak tartja magát, 2002-ben levetette az álarcot, amikor kijelentette: „Reagan bebizonyította, hogy a deficit nem számít.”

Alan Greenspan, korábbi Fed elnök és Larry Summers, Barack Obama pénzügyi tanácsadója, két külön interjúban szinte szó szerint ezt nyilatkozták. Más szavakkal ugyan, de lényegében azt mondták, hogy „az USA nem válhat fizetésképtelenné, hiszen a kormány további pénzeket vehet fel illetve nyomtathat, hogy jövőbeli fizetési kötelezettségeinek eleget tudjon tenni.”

Természetesen Greenspan és Summers egy nyílt csődről, nem pedig „egyszerű” nemfizetésről, azaz az infláció miatt kialakult burkolt fizetésképtelenségről beszéltek. Sajnos, amit a hatalmi elithez hasonlóan ők sem látnak [vagy úgy tesznek, mintha nem látnák], hogy az 1971 óta felhalmozott adóssághegy hamarosan olyan méreteket ölt, hogy saját súlya alatt fog összeomlani, magával rántva az egész monetáris rendszert.

Nehéz ellenérvekkel szolgálni a helyzet súlyosságát illetően. Figyelembe véve, hogy az amerikai kormány és tulajdonképpen a világ valamennyi nagy gazdaságának adóssága visszafizethetetlen, tartalékaik pedig a visszafizetésre vonatkozó alaptalan ígéretek csupán, egyértelmű, hogy a fiat pénzrendszer újraindítása elkerülhetetlen.

„Nevetséges!” mondják a pénz urai.

Természetesen mindenkinek szíve joga rájuk hallgatni, de ha lehetséges tanulni a történelemből, egyértelműen látható, hogy a monetáris rendszer összeomlása nagyon is időszerű.

Ne hagyjuk, hogy a pénzpiacok napi mozgásával kapcsolatos, apró rezgésnek számító, ezernyi hír miatt a monetáris rendszerben észlelhető tektonikus dübörgés észrevétlen maradjon.

Forrás: idokjelei.hu