Elkezdődött a Szíria belháborúját rendezni kívánó Genf 2 konferencia. Az ENSZ szervezésében lévő rendezvény végül megrendezésre került, de messze sem úgy, ahogy annak lennie kellett volna. Irán, amely mondhatni mentora Szíriának és lassan Iraknak is a terrorizmus elleni harcban, nem kapott helyet a konferencián, így képviselői el sem utaztak a tárgyalásra. Ezzel szemben majd 40 ország képviseli magát a 7 helyett, olyanok, amelyeknek semmi köze, illetve keresni valója nem lenne ott.

A konferencia a legtöbb elemző szerint kudarcra van ítélve. Ennek pedig a sok ok mellett egy nagy oka van, az hogy a szír ellenzék nem tudta képviselni magát megfelelő szinten. Az egyetlen megjelent szervezet, a Szír Nemzeti Koalíció a leggyengébb az ellenzéki csoportok közül. Senkivel nem tudott szövetségre lépni a konferencia erejéig sem. Ennek a csoportnak pedig semmiféle befolyása sincs a történésekre, és ráhatása sincs a harcoló bandákra.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ellenzékként megjelenő csoport kompromisszum képtelen és olyan elvárásokkal állt elő, amelyeken jóformán csak nevetni lehet. Ez semmi másra nem világít rá, mint arra, hogy a Nyugat és az általa támogatott csoport még mindig nem fogta fel, miről is van szó, és hogy alakultak az erőviszonyok. Az ellenzéknek súlyos teher az, hogy a vallási őrültek botrányai teljesen kivégezték az országon belüli maradék kis támogatottságot, így gyakorlatilag egyre világosabban látható, hogy külföldiek harcolnak idegen zsoldban a szír kormány ellen. Emiatt a szír vezetés nem ellenzékről, hanem külföldi terroristákról beszél, melyet milliónyi bizonyítékkal tud alátámasztani. Pontosan emiatt éleződik ki egyre jobban az ellentét még a harcoló bandák között is. Népi támogatottság nélkül lehetetlen ezt a harcot megnyerni, és egyre gyakoribbak a lakosság elleni tömeges atrocitások a bandák részéről.

Szándékosan deformált erőviszonyok, támogatás nélküli nemlétező ellenzék (ami jóformán csak a jelen lévő képviselőkből áll) érvek és bizonyítékok híján, megvalósítható kompromisszumok nélkül ez a tárgyalás egyszerűen semmit sem fog jelenteni. Egyes elemzők már a Genf 3-ról beszélnek, ami sosem lesz. A szíriai harcok lassan de biztosan közlednek a végükhöz. Hiába próbált meg az Asszad megdöntésére szervezkedő államok és cégek olyan bizonyítékokat előásni, amely alapján az ENSZ nyíltan elítélhetné Asszadot, ez mindeddig nem sikerült. Botrányos volt, hogy például a Reutes egy fotóval akarta igazolni a civilek elleni katonai bombázást, de pillanatok alatt kiderült, hogy a kép hamis. Ezzel a hangulattal indult az egész konferencia.

Amennyiben nem sikerül semmilyen kompromisszum, és ezt a konferenciát Moszkva erőltette, akkor mondható, hogy a Kreml kudarcot vallott? Persze, hogy nem. Ugyanis Moszkvának a célja az időnyerés volt Asszad számára, és ez be is jött. Mára nem lehet megkérdőjelezni a fennálló rendszer stabilitását, és azt, hogy Moszkvával a háta mögött lassan de biztosan legyűri a külföldi bandákat. Ebbe az egész háborúba a Nyugat irdatlan milliárdokat ölt bele. A siker pedig nulla.

Mi lesz a konferencia következménye? Ha semmiféle eredmény nem születik, akkor bebetonozták magukat az oroszok a Közel-Keletre. Elkezdődnek a Szír-Libanon-Kurd-Irán stabilitási manőverek. Könnyen lehet, és erre a Hezbollah ígéretet tett, hogy a harcokat átteszi szaúdi területre. A térkép az elkövetkezendő 10 évben jelentősen át fog alakulni a közel-keleten. Ez lesz az eredménye a konferenciának. Vagy születik valamiféle megegyezés a kormány és a senkik között, aminek az esélye nulla, egész nulla.

Forrás: hidfo.net

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 846 megtekintés

Videó: 52 658 198 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535359

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh