Észak-Korea váratlanul azt javasolta a szöuli kormánynak pénteken, hogy újítsák fel a több mint hatvan évvel ezelőtt véget ért koreai háborúban szétszakadt családok találkozóit.

Az északi kezdeményezés szerint a találkozókat a januári holdújév után, az enyhébb idő beköszöntével rendeznék meg - tájékoztatott a hivatalos észak-koreai KCNA hírügynökség. A dél-koreai újraegyesítési minisztérium e-mailben közölte, hogy Phenjan a dél-koreai vöröskereszt elnökén keresztül tette meg a szóban forgó javaslatot. A találkozót a sztálinista ország északi részén fekvő Kumgang-hegyen (Gyémánt-hegy) található, jelenleg használaton kívüli üdülőhelyen tartanák meg.

Szöul üdvözölte a kezdeményezést, és közölte, hogy a találkozó részleteit később fogják kidolgozni. Csütörtökön az észak-koreai nemzetbiztonsági bizottság Kim Dzsong Un észak-koreai elnök parancsára nyílt levelet küldött a szöuli kormánynak, amelyben megbékélést sürgetett, és felszólította Dél-Koreát, hogy hagyjon fel az ellenséges katonai műveletekkel.

Az üzenetet néhány héttel a februárban és márciusban esedékes szokásos közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat előtt küldték. Szöul kétségét fejezte ki az északi vezetés békülési szándékának őszinteségével kapcsolatban, és arra sürgette Phenjant, hogy szavait tettekkel is támassza alá. Az észak-koreai vezetés néhány héttel ezelőtt elutasította Pak Gun Hje dél-koreai elnök családegyesítési javaslatát, mondván, hogy szerintük nem történt alapvető változás Dél-Koreának az északi szomszédjával szembeni konfrontációs politikájában.

Egyedül Dél-Koreában több mint 90 ezer olyan ember él, aki a háború óta nem látta Észak-Koreában élő rokonait. Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól. Eddig 18 találkozót szerveztek nekik, legutóbb 2010-ben a vöröskereszt égisze alatt.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 082 megtekintés

Videó: 52 662 568 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535580

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh