http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4356-a-tortenelem-csendes-oceani-szintere#sigProIdd2759bf8f0
Az Egyesült Államok növeli erőit a Csendes-óceánon, ahol már a nukleáris fegyvereket hordozó tengeralattjáróinak 60 százaléka van. A csoport megerősítését az adott körzetben már néhány évvel ezelőtt bejelentették, így a Csendes-óceán a nagyhatalmak versengésének színhelyévé lesz. A régió iránt kiemelt figyelmet tanúsít Moszkva is.
Az amerikai haditengerészet a legrugalmasabb eszköz az USA fegyvertárában: egyidejűleg végezhet feladatokat a lehetséges ellenfél megfékezésére, és fenyegetést is jelenthet. A Csendes-óceánon az erre vonatkozó irányok világosak: ez Kína, ahol sok minden más mellett komolyan megerősítik a haditengerészeti erőket. Négy repülőgép-anyahajó kötelék építését is tervezik. Ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államok a Csendes-óceánon hat repülőgép-hordozót akar tartani (és ezek egy része nyilván a Perzsa-öbölre és általában véve a Közel-keletre „figyel”), akkor Kína számára nem reménytelen az erők viszonya.
Ugyanakkor az amerikai hadiflotta veszélyt is jelent, így nem lehet kizárni az amerikai tengeri hatalom megkérdőjelezésére vonatkozó kísérleteket. Az USA igyekszik előnyt kovácsolni helyzetéből, amikor kidolgozza a rakétavédelem tengeri elemét, és ezzel jelentékenyen megnöveli a rendszer mobilitását és rugalmasságát. Az SM-3 elfogó rakétákkal felszerelt hajók többsége már a Csendes-óceánon van.
Figyelembe kell venni, hogy az amerikai katonai tervezésben Oroszországra másodlagos figyelem irányul. A Távol-Keleten a gazdasági és katonai erejét gyarapító Kínára és a nukleáris fegyverrel rendelkező, kiszámíthatatlan Észak-Koreára irányul az Egyesült Államok elsődleges figyelme. Az észak-koreai tényező miatt helyezett el a körzetben annyi - rakétavédelmi rendszerrel felszerelt – hajót Washington.
Ugyanez a megállapítás lényegében Oroszországra is vonatkozik: a katonai tervezésben az Egyesült Államok már régen nem szerepel, mint lehetséges ellenfél. Ha a Csendes-óceánról van szó, akkor itt Oroszország szempontjából a leginkább reális veszélyt egy esetleges japán erőakció jelenheti, miután Tokió igyekszik visszaszerezni az úgynevezett „északi területeket”.
Oroszország a maga részéről helyreállítja katonai jelenlétét a Távol-Keleten. Ebbe beleértendő a haditengerészeti flotta erősítése is. A közeli években új, korvett/fregattokkal, felújított és új tengeralattjárókkal, Mistral típusú deszant hajókkal gyarapodik a flotta.
Ugyanakkor a nyugalom fő záloga Moszkva számára nem a fegyverek, hanem a jó kapcsolat Indiával és Kínával, a regionális vezetőkkel. Ilyen körülmények között Oroszország fejlesztheti flottáját és gazdaságát a Csendes-óceánon, anélkül, hogy aggódnia kellene amiatt, hogy külpolitikai okok miatt meghiúsul a program.
Forrás: ruvr.ru