Vlagyimir Putyin orosz elnök nem foglalkozik a Nyugat véleményével, és határozottan, gyorsan cselekszik a Krím félsziget ügyében, hogy mindenkit kész tények elé állítson - véli a tekintélyes amerikai külpolitikai kutatóintézet, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért moszkvai intézetének igazgatója.

Dmitrij Trenyin a Spiegel Online német hírportálnak adott interjúban elmondta, szerinte az orosz elnök arra számít, hogy egy "korlátozott katonai akcióval elkerülheti a vérontást a Krím félszigeten", és "érzi, hogy csak két szövetségese van: a sereg és a flotta".

Az orosz elnököt hidegen hagyja a nyugati felháborodás, mert "az utóbbi hónapokban Nyugaton annyira befeketítették őt és országát, hogy úgy érzi, ennél rosszabb már úgysem lehet" - tette hozzá a Carnegie Moscow Center igazgatója.

Korábban a Kremlben minden döntés előtt felmerült, vajon mit szól majd a Nyugat, de ennek vége, hiszen "Oroszország megítélése annyira leromlott, hogy a Kremlnek már nincs vesztenivalója" - fejtette ki.

A Krím félszigeten hirtelen megjelent fegyveresek fegyelmezetten és céltudatosan dolgoznak, professzionális akcióikkal megakadályozzák, hogy a szárazföld felől bejussanak a területre ukrán katonai alakulatok, rendőri erők vagy önkéntes csapatok - mondta a szakértő, aki szerint Putyin a katonai erő felmutatásával Kijevnek azt üzeni, hogy nem érdemes beavatkoznia a folyamatba, Washingtonnak pedig azt, hogy a Krím az orosz befolyási övezet elszakíthatatlan része.

Moszkva a következő lépésként várhatóan gazdasági segítséget nyújt majd a félsziget lakosságának, és tárgyalást kezd a tatár kisebbséggel, hogy ne fajuljon el a konfliktus. Azt azonban valószínűleg még nem döntötték el, hogy mi legyen a félsziget sorsa - véli Dmitrij Trenyin.

Szerinte az orosz vezetésnek az lenne a legjobb, ha Ukrajna szétszakadna, mert a nyugati régiókat soha nem sikerült igazán beilleszteni az orosz birodalomba, a gazdaságilag erős déli és keleti vidékeken viszont létre lehetne hozni egy oroszbarát államot.

Ugyanakkor valószínűbbnek tűnik az egység fennmaradása és a viszonyok átrendezése a föderáció - a többé-kevésbé önálló egységekből álló laza államberendezkedés - elve alapján. Oroszországnak ez is megfelelne, hiszen befolyást gyakorolhatna a déli és a keleti térségre, és a kül- és biztonságpolitikát ugyan továbbra is Kijev irányítaná, de "egy ilyen Ukrajnát vélhetően nem vennének fel a NATO-ba és az EU-ba" - mondta Dmitrij Trenyin.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzéseink:

Az orosz medve új életre kelt Kattintson ide...

Oroszország a katonai dominancia felé Kattintson ide...

Orosz csapatok a Krím-félszigeten Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 064 213 megtekintés

Videó: 48 286 542 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919435

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh