A kanadai illetékesek jókora késéssel tették közzé a part-menti vizekben mért pozitív eredményeket.

Brit-Kolumbia partjainál a kanadai kutatóállomások már 2013 nyarától észlelték a radioaktív cézium-izotópok szintjének emelkedését, ezen eredményeket azonban csak most tették közzé. A kormány szerint nincs ok aggodalomra, hiszen a megengedett értékhatár alatti számokat kaptak, de a Japánból származó radioaktivitás jelenléte már egyértelműen igazolható.

A kutatók szerint teljes bizonyossággal állítható, hogy a megnövekedett szint a fukusimai erőmű katasztrófája nyomán jutott el Kanada nyugati partjához, mivel az ott kibocsátott cézium-134 és cézium-137 izotópok felezési ideje (2, illetve 30 év) kizárja a tévedés lehetőségét - előbbi ráadásul a legfelső 100 méteren koncentrálódik, ennél lejjebb már nem kimutatható. Rögtön hozzáteszik azonban, hogy a megengedett értékhatárokat még nem lépte át ezen izotópok szintje, így például az ivóvíz is bátran fogyasztható, emellett pedig folyamatosan figyelemmel követik a beérkező adatokat, hogy időben figyelmeztethessék a lakosságot az esetleges veszélyekre. Jellemző adat ezzel kapcsolatban, hogy az erőmű körüli csapadékvízben annak idején a jód-131 izotóp mennyisége a megengedett szint 126-szorosát mutatta.

A kanadai hatóságok 2011-ben, közvetlenül a baleset után több mint 200 eltérő élelmiszerből vettek mintát, ezek közül volt Japánból származó, hazai, illetve a halpopuláció vándorlása eredményeként a két ország között mozgó termék is. Kiugró eredményt nem tapasztaltak, de érdekes módon az adatok közlését 2012 márciusában, egy évvel a katasztrófát követően, leállították. Most derült csak ki, hogy már 2013 júniusától mérni lehetett a radioaktivitást mutató izotópok szintjének emelkedését, ám ezt akkor nem árulták el.

A tengeri áramlatok hatása miatt ez a még alacsonynak mondott szint áprilisban érheti el az USA nyugati partját, a kanadaiak most a februárban vett minták eredményére várnak.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 823 megtekintés

Videó: 52 651 193 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534797

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh