http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4531-a-boeing-mar-uzletelhet-irannal#sigProId43516f632e
A nyugati országok egymás után oldják fel az Irán elleni gazdasági szankciókat, mivel úgy tűnik, hogy Teherán valóban teljesíti a tavaly novemberi genfi egyezményben vállaltakat. Az iráni vezetés nagy örömére Washington végre engedélyezte, hogy a Boeing kereskedhet a perzsa országgal.
A világ legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing engedélyt kapott az amerikai pénzügyminisztériumtól arra, hogy alkatrészeket szállítson Iránnak. A döntést a Teherán elleni szankciók fokozatos enyhítéséről szóló megállapodással összhangban hozta meg a tárca. A Boeing egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője közölte, hogy a vállalat a héten kapott engedélyt erre, és kapcsolatba fog lépni az iráni illetékesekkel, hogy meghatározzák, mely alkatrészekre van szükségük.
A szóvivő szerint kizárólag régi típusú, Iránnak még az 1979-es iszlám forradalom előtt eladott Boeingokhoz való alkatrészek szállításáról van szó, az új gépek alkatrészeire nem vonatkozik a minisztériumi engedély. Ez nagyon jól jön a perzsa államnak, mivel a Boeing az 1979-es iszlám forradalmat követően megszüntetett mindenféle kereskedelmi kapcsolatot Teheránnal. Így az iráni repülőgépek nem jutottak pótalkatrészekhez, s emiatt az elmúlt harmincöt évben legalább 200 légi-baleset történt a perzsa országban. A halálos áldozatok számát körülbelül 2000-re becsülik.
Azonban nem mindenki örül ennek. Brad Sherman republikánus komoly hibának tartja, hogy ezt az embargót feloldották. "Semmi ok nincs arra, hogy Irán ezeket a gépeket a levegőben tartsa. Ezen repülőgépek használata 180 fokos ellentétben áll, a szankcionálási politikával" - mondta a kaliforniai szenátor. Sherman szenátor korábban a Clinton adminisztráció ideje alatt azt mondta, hogy a szankciók azért vannak, hogy "fájjon az iráni népnek." A kijelentése nemcsak Teheránban kavart óriási vihart, hanem Washingtonban is.
Forrás: keletport.hu