A kínai külügyminiszter, Vang Ji objektivitást kért a dél-kínai-tengeri konfliktus ügyében amerikai partnerétől, John Kerrytől és telefonbeszélgetésük során óvatosságra intette Washingtont mind megnyilatkozásait, mind tetteit illetően - erről a kínai külügyi szóvivő számolt be keddi sajtóértekezletén.

A beszélgetésre olyan időszakban került sor, amikor Kína és Vietnam között feszültté vált a helyzet egy kínai tengeri olajfúró torony miatt, amelyet a kínai CNOOC állami olajvállalat vitatott területen kíván üzemeltetni.

A kisebb tengeri incidensekkel kapcsolatban az Egyesült Államok Kínát korábban burkoltan Vietnam megfélemlítésével vádolta meg és biztosította Hanoit, hogy hosszú távon partnerségük megerősítésére törekszik. Peking szerint Washington olyan dologba üti az orrát, amelyhez semmi köze, és bátorító megjegyzéseivel csak olajat önt a tűzre.

John Kerry amerikai külügyminiszter sem rejtette véka alá a maga véleményét, amikor Vang Jivel beszélt telefonon, és Kína viselkedését "provokatívnak" minősítette - erről az amerikai külügyminisztérium szóvivője Jen Psaki számolt be. Kerry ugyanakkor mindkét érintett felet a feszültség enyhítésére hívta fel, békés, a nemzetközi törvényekkel összhangban álló megoldást sürgetett.

Más jelentések szerint az amerikai diplomácia vezetője találkozóján K. Shanmugam szingapúri külügyminiszterrel mély aggodalmát fejezte ki Kína "agresszív cselekedete" miatt.

Hua Csun-jing kínai szóvivő sajtótájékoztatóján minderre úgy reagált, hogy van ugyan egy ország, amely provokatív lépéseket tesz a Dél-kínai tengeren, de az az ország nem Kína. Hozzátette: "az Egyesült Államok hibás megjegyzéseivel ösztönözte e veszélyes és provokatív lépéseket".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 242 megtekintés

Videó: 52 663 854 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535627

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh