http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4629-a-vatikan-kiszuri-a-gyanus-penzugyi-tranzakciokat#sigProIde87a84a425
A vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet (Aif) hétfőn bemutatta 2013-as jelentését, amely szerint a pápai államban elindított reformok felszínre hozták a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi előírásait megkerülő tranzakciókat.
Az IOR vatikáni bank működésének és a Vatikán többi gazdasági-pénzügyi tevékenységének szigorított ellenőrzése meghozta az eredményét - állapították meg. 2012-ben csupán hat, míg tavaly már 202 gyanús pénzügyi tranzakciót állított le az Aif. Öt esetben a felügyelet a vatikáni igazságügyi szerveket is értesítette. Azt nem közölték, milyen tranzakciókról volt szó.
"Ez azt mutatja, hogy a Vatikán megerősítette a pénzügyi bűncselekményekkel szembeni fellépést" - hangoztatta René Brülhart, az Aif elnöke.
Hozzátette: a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi előírásait megkerülő tranzakciók kiszűrését az is segítette, hogy az Aif 2013-ban a pénzügyi információs egységeket tömörítő nemzetközi szervezet, az Egmont Csoport tagja lett, amelynek 2010-2012 között Brülhart volt az alelnöke. Ezen kívül az Aif számos országgal egyetértési nyilatkozatot írt alá, közöttük Olaszországgal, az Egyesült Államokkal, Belgiummal, Ciprussal és Monte-Carlóval.
Az Aif mostani jelentéséből kiderült az is, hogy tovább csökkent a Vatikán és Olaszország közötti készpénz-forgalom: 2013-ban az IOR olaszországi fiókjaiként működő bankokból 1557 esetben vettek fel tízezer euró feletti összeget. Egy évvel korábban ezek száma még megközelítette az ezernyolcszázat.
Az Aif jelezte, hogy az idei első negyedévben újabb tüzetes ellenőrzést végzett az IOR-nál.
A Pénzügyi Információs Felügyeletet 2010-ben XVI. Benedek pápa állíttatta fel a Vatikán pénzügyi tevékenységének átláthatósága és a nemzetközi szabályozáshoz igazítása érdekében. Az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Bizottsága (Moneyval) legutóbbi, decemberi jelentése szerint az IOR reformjában számos előrelépés történt, de még mindig fennáll a pénzmosás lehetősége. A vatikáni bank átvilágítását az IOR-elnöknek tavaly februárban kinevezett Ernst von Freyberg indította el. 2013-ban az IOR közel 19 ezer számlájából 1300-at zároltak, amelyeken nem egyháziak, hanem laikusok tartották pénzüket, közöttük Irak és Szíria olaszországi nagykövetségei is.
Forrás: MTI