Május vége óta a korábbinál is nehezebben vagy egyáltalán nem elérhetők a Google szolgáltatásai Kínában. A régebben sem szívesen látott vállalatra immár a kínai-amerikai ellentétek éleződése is negatív hatással van.

Az amerikai internetes óriáscég jelentése szerint szolgáltatásai május vége óta lassultak le jelentős mértékben az ázsiai országban. A cég részéről semmilyen probléma nem mutatkozik, a lassulás eredete tehát bizonyára Kínában keresendő - fogalmazott a Google a világhálóra felkerült jelentésében.

A hazai piac védelme és az internet cenzúrája miatt az amerikai vállalatot korábban sem látták szívesen. A vállalat 2010-ben kivonulásra kényszerült a kínai piacról, 2012-ben pedig zenehallgatásra és -letöltésre kifejlesztett oldalát, majd internetes vásárlóknak szóló keresőoldalát is bezárni kényszerült. Keresőszolgáltatása szintén évről évre veszít versenyképességéből: tavaly év végén már a 8 százalékos piaci részesedést sem érte el.

A május vége óta tartó újabb szigorítás hátterében több ok húzódik meg. Egyik ezek közt a 25 évvel ezelőtti Tienanmen téri diáklázadások leverésének június eleji évfordulója, amelynek idején minden évben szigorodik a cenzúra. Emellett a kínai-amerikai virtuális térben éleződő ellentét is élesedett az elmúlt hetekben. Májusban az amerikai igazságügyi minisztérium öt kínai katonatisztet vádolt meg azzal, hogy amerikai számítógépekből hadititkokat lopott, amire válaszul Kína úgy határozott: a jövőben az importált technológiai felszereléseket biztonsági ellenőrzésnek veti alá.

A kínai újságok a múlt héten többször is arról cikkeztek, hogy az amerikai számítástechnikai vállalatok - így a Google mellett az Apple vagy a Microsoft is - veszélyt jelentenek a kínai felhasználókra, mivel együttműködnek az amerikai hatóságokkal azok megfigyelő tevékenységeiben.

Az ellentétek enyhülésével a Google-lal szembeni szigor enyhülése is várható - fogalmazott egy befolyásosnak tekintett blogger a Global Times című napilapban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 150 542 megtekintés

Videó: 52 666 546 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535790

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh