http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4760-reformot-kezdett-kina-az-allami-vallalatoknal#sigProId0ec245737b
Hat, állami tulajdonban lévő vállalattal, egyelőre kísérleti jelleggel, megkezdte a sokat bírált szektor reformját Kína. A szakértők ezt a gazdasági liberalizáció egyik kulcsfontosságú lépésének tartják.
A kínai állami vagyonfelügyelet (SASAC) szóvivője és a reformokért felelős bizottságának vezetője, Peng Hua-kang úgy fogalmazott: a kísérleti program elsődleges célja az állami szféra cégeinek versenyközpontúvá tétele és a kormányzati beavatkozás mértékének csökkentése.
A jövőben így az ország legnagyobb agrártermék- és élelmiszer-ellátója, a COFCO, valamint a tavaly év végén 350 milliárd jüan (12,6 ezer milliárd forint) eszközállománnyal rendelkező és 80 ezer dolgozót foglalkoztató Állami Fejlesztési és Befektetési Vállalat (SDIC) állami tőkebefektetési cégekké válnak. Ez azt jelenti, hogy a SASAC a döntési pozíció helyett csupán felügyelővé válik a cégek befektetéseit illetően, amitől fokozódó hatékonyságot és a hozamok növekedését várják a jövőben.
A SASAC bejelentése szerint két másik állami vállalat (SOE), a Nemzeti Gyógyszeripari Csoport és az Állami Építőanyag Csoport vegyes tulajdonú cégként üzemel tovább, vagyis lehetővé teszik a cégekbe a magántőke beáramlását.
Az állami vagyonfelügyelet a Kínai Energiatakarékossági és Környezetvédelmi Csoportnak, valamint a speciális felszerelésgyártó XinXing Cathay Csoportnak részleges autonómiát ad, így a cégek a jövőben saját maguk választhatják meg vezetőiket és állapíthatják meg a fizetéseket.
A változások mérsékeltnek tekinthetők, a reform kezdete ugyanakkor hatalmas lépés a gazdaság liberalizációjának fokozása felé. Az állami vállalatokat Kínában évek óta komoly kritika éri alacsony hatékonyságuk, csökkenő nyereségességük, vezetőik túlfizetése és a burjánzó korrupció miatt. Az is gyakran elhangzik, hogy a SOE-k monopolhelyzetükkel a versenyt korlátozzák, iparági túl-kapacitásokat okoznak, szűkítik a hitelfelvételi lehetőségeket a kisebb versenyzők számára. Reformjuk viszont a remények szerint a piaci verseny fokozódásához, a túl-kapacitások felszámolásához és a hatékonyság növeléséhez járul majd hozzá, s számos iparágban az árak csökkenését is elhozza majd. A szakértők - például a témáról nyár elején tanulmányt kiadó amerikai Fitch hitelminősítő - ugyanakkor arra figyelmeztetnek: a reform hosszas folyamat lesz, melyet az ellen-lobbi és a meggyökeresedett érdekcsoportok ellenkezése is lassíthat majd.
Forrás: MTI