Kína megtiltja az alacsony minőségű, nagyon szennyező szén használatát és importját a következő év elejétől - jelentette be Pekingben a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság.

A döntés értelmében el kell tűnnie a piacról a 40 százalék, vagy a feletti hamutartalmú, illetve a 3 százalék, vagy a feletti kéntartalmú szeneknek. A lignit esetében ezek a határértékek a hamutartalomra vonatkozóan 30, a kénre 1,5 százalék. Egyes súlyosan légszennyezett térségekben tovább szigoríthatnak a szabványon.

Kína, a világ legnagyobb széntermelője és -felhasználója hivatalos adatok szerint körülbelül 3,5 milliárd tonna szenet használ fel évente, vagyis többet, mint amennyit a világ többi része együttesen. A kelet-ázsiai ország évente nagyjából 300 millió tonna szenet importál.

A kormány szándéka szerint az ország energiafelhasználásában a jelenlegi 70 százalékról 2017-re 65 százalékra csökkentenék a szén arányát, 2020-ra pedig 60 százalékra, vagy az alá szorítanák.

A minőségi korlátozás bejelentésére reagálva a kínai import egyik meghatározó forrásában, Indonéziában közölték, hogy termelőik lényegében nem tartják érintettnek magukat, mivel a Kínába értékesített szén kéntartalma 1 százalék körül van, a hamutartalma pedig 5-7 százalék között mozog. Ausztráliában, ahonnan évente több mint 50 millió tonna érkezik Kínába, egyelőre még tanulmányozzák a pekingi bejelentés hatását.

Elemzők mindazonáltal úgy vélik, a lépésnek nem lesz jelentősebb hatása a piacra, s így az árakra sem, miközben az ausztrál szakemberek megjegyzik, az alacsonyabb hamutartalmú termék többe fog kerülni. Ami a gyengébb minőségű szénből esetlegesen keletkező többletet jelenti, hozzáteszik, hogy India növekvő importigénye azt mindenképp felveszi.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 476 065 megtekintés

Videó: 51 290 195 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349575

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh