http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5109-a-szenatus-szerint-a-cia-modszere-a-beismertnel-kegyetlenebb-volt#sigProId79d7a22f6f
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél "sokkal kegyetlenebb" módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben, a "fokozott vallatások" során, ezekkel kapcsolatban rutinszerűen félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz a terrorelhárításban - állapítja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága kedden ismertetett jelentésében.
A dokumentum szerint a CIA titkos börtöneiben George W. Bush elnöksége alatt legalább 119 személyt tartottak fogva (korábban a kémszervezet 98 foglyot ismert el), akik közül 39-et vetettek alá a vitatott vallatási módszereknek. A vallatás legalább egy emberéletet követelt: a leláncolt fogoly kihűlt. Több más fogvatartottat a kimúlás határáig gyötörtek.
A foglyokat több hetes alvásmegvonással, pofozással, falhoz láncolással, a mennyezetre meztelenül való felfüggesztéssel, szűk helyre való bezárással, alsó beöntéssel, jeges fürdővel, szexuális erőszakkal és halállal való fenyegetéssel, valamint több mint három személy esetében a vízbe fojtás imitálásával vallatták.
Ez utóbbi eljárást például Hálid Sejk Mohameddel szemben, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadások állítólagos kitervelője volt, és aki 2002-ben lefejezte Daniel Pearl amerikai újságírót, 183 alkalommal alkalmazták. A vallatás többeknek pszichikai károsodást okozott.
A módszerek egy részét az igazságügyi minisztérium jogászai - egyebek között a vízbefojtás imitálását is - jóváhagyták, másokat nem. A kínzás néha annyira kegyetlen volt, hogy az CIA alacsonyabb beosztású alkalmazottjai kezdeményezték annak felfüggesztését, ám vezetőik a folytatásra utasították őket. Az ügynökség több tagja megkérdőjelezte a kegyetlen módszerek célravezetőségét és törvényességét, de a központ nem engedett.
A jelentésből kiderült, hogy a vallatási eljárás végrehajtóit 80 százalékban megbízási szerződéssel alkalmazták, az eljárásokat két külső pszichológus dolgozta ki (akiknek a cége 80 millió dollárt számlázott a kormánynak), hogy a CIA többnek is nyomát vesztette a 119 fogolyból, és hogy közülük többeket tévedésből fogtak el, zsarolási szándékkal vagy más rabok koholt vádjai alapján tartottak fogva.
Dianne Feinstein demokrata párti bizottsági elnök szerint a CIA és más hivatalos személyek Bush elnököt, Dick Cheney alelnököt, Donald Rumsfeld védelmi és Colin Powell külügyminisztert is félrevezették a módszerekkel kapcsolatban.
"A fogalom bármely mindennapi értelmezése szerint a CIA foglyait megkínozták" - jelentette ki Feinstein.
Barack Obama elnök a dokumentum közzétételét követően azonnal elítélte "az amerikai értékekkel összeegyeztethetetlen" módszerek alkalmazását, amelyek szerinte nem szolgálták sem a szélesebb értelemben vett terrorelhárítási erőfeszítéseket, sem az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket. Obama közleményében leszögezte, hogy elnökként meg fogja akadályozni az eljáráshoz való visszatérést.
John Kerry külügyminiszter közleménye szerint a jelentés közzététele ismételten azt bizonyította, hogy Amerika egyik erőssége éppen a demokratikus rend azon képessége, hogy felismerje, elismerje a hibáit és hogy változtasson az irányvonalán.
John Brennan, a CIA jelenlegi igazgatója nyilatkozatban ismerte el, hogy a titkos fogva tartások és a vallatások során követtek el hibákat, de vitatta az általa "hiányosnak és szelektívnek" nevezett jelentésnek azon megállapítását, miszerint a program ne lett volna hatékony. Azt állította, hogy annak segítségével merényleteket sikerült megakadályozni.
Ezzel ellentmondott a vizsgálat azon, 20 eseten alapuló állításának, miszerint a kínzásnak nem volt szerepe a terrorista merényletek leleplezésében, az al-Kaida vezetőinek elfogásában - de még Oszama bin Laden felkutatásában sem.
A szenátusi bizottság szerint a kínzás hatékonyságával kapcsolatos állítások még a CIA belső dokumentumainak is ellentmondtak.
Brennan azt is tagadta, hogy elődjei szándékosan és szisztematikusan félrevezették volna az ország vezetését, és hangsúlyozta, hogy a CIA vezetőjeként számos intézkedést hozott az "intézményi hiányosságok" korrigálására.
Volt CIA-vezetők és több republikánus párti szenátor szerint a jelentés, amelynek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban Washingtonban az utolsó percig folytak a kulisszák mögötti csatározások, "mazsolázott" a bizonyítékok között azzal a céllal, hogy egy előre elhatározott következtetésre jusson. George Tenet, volt CIA-igazgató ismételten azt állította, hogy az eljárás több al-Kaida-vezető elfogásához vezetett, és "több ezer amerikai életét" mentette meg.
A kedden nyilvánosságra hozott dokumentum a CIA 6 millió iratán és egy 40 millió dollárt felemésztő, öt évig tartó vizsgálódáson alapuló, 6700 oldalas szenátusi jelentésnek mintegy félezer oldalas, cenzúrázott kivonata. A jelentést 25 évre titkosították. A dokumentum nyilvánosságra hozatalát megelőzően megerősítették az Egyesült Államok külföldi képviseleteinek, bázisainak és egyéb létesítményeinek őrizetét.
George W. Bush 2002-ben titkos határozatban hagyta jóvá a CIA eljárását, amelyet az elnök "humánusnak" és törvényesnek nevezett, és amelyről először csak 2006-ban kapott jelentést. Annak az évnek a szeptemberében elrendelte a titkos börtönök bezárását és a foglyoknak a guantánamói fogolytáborokba történő szállítását.
A vízbe fojtást imitáló eljárás (waterboarding) alkalmazását már 2003-ban leállították, de a többi kényszervallatási módszert csak Barack Obama 2009-ben történt hivatalba lépését követően szüntették meg. A CIA 2005-ben megsemmisítette a kínvallatásokról készült videofelvételeket.
Forrás: MTI