Kisebbségbe kerülhetnek a katolikusok és az evangélikusok Németországban az idén egy kedden ismertetett előrejelzés szerint.

A Németországban előforduló világnézetekkel a Giordano Bruno közhasznú alapítvány (Giordano Bruno Stiftung - gbs) szervezeti keretében foglalkozó társadalomtudományi kutatócsoport (Forschungsgruppe Weltanschauungen in Deutschland - fowid) becslése szerint az idén áll elő évszázadok óta először, hogy nem éri el az 50 százalékot a római katolikusok és a protestánsokat összefogó evangélikus egyház (Evangelische Kirche in Deutschland - EKD) tagjainak összesített aránya Németországban.  

Tavaly év elején a német lakosság 51 százaléka volt római katolikus vagy protestáns, 1990-ben pedig még 72 százalék volt ez az arány. A csökkenő tendencia már hosszú ideje megfigyelhető, de az utóbbi hat évben a korábban feltételezettnél erősebben gyorsult - mondta a Der Spiegel című hírmagazin beszámolója szerint Carsten Frerk, a fowid kutatója, kiemelve, hogy 2000 és 2015 között az egyházak évente körülbelül 0,6-0,8 százalékpontot veszítettek népességarányukból, 2016 óta viszont már 1,0-1,4 százalékpont az éves csökkenés.  

Az egyházak hivatalosan csak nyáron teszik közzé a legfrissebb, 2021 végére vonatkozó adatokat. A legutóbbi kimutatások szerint 2020 végén 22,2 millió római katolikus és 20,2 millió protestáns élt az országban. Számuk tavaly év végére 21,8 millióra, illetve 19,7 millióra csökkenhetett. Ez a mintegy 83 milliós lakosságot tekintve 50 százalékos részarány.  

A két nagy keresztény egyház befolyásának csökkenése több tényezőnek tulajdonítható. A társadalom elöregedése mellett szerepe van például az adóoptimalizálási törekvéseknek, hiszen a katolikusok és a protestánsok jövedelmének egy részét az állam egyházi adó formájában elvonja és az adott egyháznak utalja, ezt pedig az egyházi tagság megszüntetésével lehet megakadályozni.

Kilépési hullámokhoz vezettek a katolikus egyházat megrázó gyermekbántalmazási, szexuális zaklatási botrányok is, amelyek során a többi között kiderült, hogy egyedül a München-Freising egyházmegyében 1945 és 2019 között legalább 497 gyermek, illetve fiatalkorú sérelmére követtek el szexuális bűncselekményeket.  

Ugyanakkor mivel több millióra tehető a kisebb keresztény közösségek, köztük a szabadegyházak és az ortodox keresztény irányzatokhoz tartozó közösségek tagjainak száma, a keresztények aránya továbbra is 50 százalék felett van Németországban - emelte ki a Der Spiegel a hírportálján közölt összeállításban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 895 megtekintés

Videó: 52 650 492 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534591

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh